- Ez Lis ruhája? Miatta vagy itt? - nézett a szemembe aggódóan.
- Igen.. - mondtam halkan.
- Még is miért mentél bele? - lépett közelebb, így csak pár centi volt köztünk.
- Nem tudom... Lett volna esélyem,ha nemet mondok? Szerintem sem.. - ráztam meg a fejem.
- Igaz... De egyáltalán honnan ismered őt? - pillantott el arra, amerre elment Matt a kocsijával.
- Az új fagyizóban pultos... Ma elmentünk oda Lissel, erre leszervezte ezt az egészet vele... Szerintem alapból Lis vette erre a marhaságra rá. - Cal csak csendben figyelt.
- Értem. Tudsz menni magassarkúban? - mosolyodott el.
- Nagy nehezen.-mosolyogtam én is.
- Haza akarsz menni? - jött egy újabb kérdés.
- Nem tudom... Mármint nem akarok, csak nem tudom, hogy hova mehetnék. - vontam vállat a szám pedig férre húztam.
- Én rá érek.. - mosolygott kissé zavartan. - Persze, ha nem akarsz velem lenni, akkor nem muszáj. - rázta meg kissé a fejét.
- És, hova menjünk? - döntöttem kissé oldalra a fejem mosolyogva.
- Ahova akarsz. - mosolygott.
- Hmm... Párizsba. - vigyorogtam rá.
- Olyat mondj, ahova most menni is tudunk. - nevetett.
- A parkba. - mondtam, majd szétnéztem az utcán. Már sötét volt, de a forgalom szinte változatlan az átlaghoz képest. Csak a gyalogosok kevesebbek.
- Uticél, a park! - emelte fel a mutató ujját, majd elindultunk a kocsija felé. Beültem az anyós üllésre, majd az első dolgom az volt, hogy levettem a cipőmet. Szétment benne a lábam... Nem értem, hogy Lis mégis, hogy bírja ezt...
- Melyik parkba menjünk? - kérdezte Cal, amint beült mellém.
- Telljesen mindegy. Legyen meglepetés. - kezdtem el az ablakon kifelé bámulni.
- Rendben, akkor tudom is. - mondta, majd el is indultunk. A park ahova vitt, pont az volt, ahol Lissel találkoztam ma. Nem nagyon zavart végülis. Leültünk egy padra, majd egy idő után felvetettem, hogy elkellene mondani Lisnek ezt az egészet... Meg is beszéltük ,hogy mikor, hol és hogyan, egy kicsit maradtunk még, majd éjfélkor elvitt haza. Hallkan mentem be a házba, de mikor az ágyamba feküdtem volna, valaki belépett az ajtón.
- Még is hol voltál?! - hallottam meg Rob hangját.
- Hát nem itt... - sóhajtottam.
- Legalább szólnál, ha későn jössz haza! Anyu szét aggódta magát! Itt kamuztam neki, hogy szóltál nekem! Reggel jössz egy magyarázattal, most meg aludj! - mondta mérgesen, majd becsukta maga mögött az ajtót. Minek kell így felkapni a vizet? Mondtam, hogy Lissel vagyok... Mondjuk nem egészen csak vele... Na mindegy. A fejem a párnára hajtottam, majd szinte rögtön elnyomott az álom. "Cal házában vagyunk. Én Cal mellett ülök, velünk szemben pedig Lis. Calum mond valamit, de nem tudom mit. Nem értem. Egyszercsak Lis sírni és kiabálni kezd velünk, majd felpofozza Calt és elrohan. Szóval azt mondta el neki... Megkell ezt beszélnem Lissel... Nem akarom, hogy megutáljon. Az arcomon könnycseppek folynak végig, majd Lis után iramodok, de Cal nem enged. Megint mond valamit, de nem hallom. Miért nem hallok semmit? Leülünk a kanapéra, majd beszélni kezd. Pár szót hallok meg, de ez értelmetlen... Két óra is eltellik, majd kocsiba ülünk, és elindulunk Lis házába. Az utcájukba bekanyarodva, megpillantom a mentőket a házuk elött. Mi történt? Calum leparkol az út túloldalán, majd megsem várva őt berontok a házba. Valami hang szűrődik a konyha felől... Sírás, de ez nem Lis sírása. Gyosan berohanok oda, majd amit meglátok elszörnyeszt. Miattam történt... Lis a földön fekszik, a csuklójából folyik a vér, körülötte pedig gyógyszeres dobozok hevernek... Ez nem lehet. Mellé sietek, majd letérdelek. Az anyja sír mellette... Könnyes szemeivel rám néz, majd szóra nyitja a száját.." Felriadok álmomból, majd zihálva szétnézek, hogy hol vagyok. Itthon vagyok.. Csak álmodtam... És, ha ez üzenet akar lenni? Már nem akarom elmondani neki.. Nem lehet! Képes lenne erre a valóságban is. A nap első sugarait lehet látni az égbolton, viszont nincs még világos. Levegő után kapkodva keresem elő a telefonom,majd egyből Cal nevére nyomok... Nem mondhatja el neki. Már épp kinyomtam volna, mikor mély és rekedt hangon szólt a telefonba.
- Cec, minden oké? - kérdezte kissé aggódva, de a hangja arról árulkodott, hogy a telefon csörgése keltette fel.
- Nem, semmi nincs rendben... - mondtam kissé remegő hangon.
- Mi a baj? - hangja már nem tünt olyan fáradtnak.
- Nem mondhatjuk el Lisnek! Nem lehet!
- Még is miért? Mi történt? - a hangja zavart volt.
- Csak nem! Nem akarom, hogy tudja... - nyeltem egy nagyot.
- Otthon vagy? - kédezte, majd ásított egyet.
- Igen...
- Tíz perc és ott vagyok. - vágta rá.
- Ne! - mondtam, kissé hangosan... Nem kellene kiabálnom...
- Miért ne? - csodálkozott.
- Felejtsünk el mindent ami volt... Nem akarom ezt. Lis szeret téged. - nem akarom elfelejteni, de Lis miatt muszáj leszek...
- Hogy mi? Azt hittem pedig, hogy... - nem engedtem, hogy befejezze.
- Azt mondtam felejtsük el! Egy ismerős vagy csak számomra! Nem akarok beszélni veled és találkozni sem, csak, ha Lis miatt muszáj lesz... Sajnálom,de ez a helyes. Szia.. - megsem várva a válaszát kinyomtam a telefont. Most jót tettem másnak, de magamnak és még egy személynek szörnyű dolgot... Így kell lennie. A telefonom csörögni kezd,de kinyomom azt, mivel Cal hív. Azt hittem érthető vagyok... A telefonom többszőr is csörögni kezd, de mind kinyomom, majd leveszem a rezgést is róla, és hagyom had csörögjön. Fáj.. Fáj amit mondtam neki, fáj a döntésem, és fáj az,hogy Lis szemébe hazudok. A fejem a párnára hajtottam, majd csak forgolódtam. Nem tudok aludni. Elmentem letusolni, majd felvettem egy szaggatott farmer nadrágot, egy Nirvanas fekete pólót, a fülhallgatóm a fülembe dugtam, fullcappem a fejemen és a napszemüvegem is. Felvettem a fekete Conversemet, a hajam oldalra fontam, majd a gördeszkám a kezembe vettem. Pár hete nem deszkáztam már. Nem szóltam senkinek sem, hogy elmegyek. Kiléptem az ajtón, majd a kellemesen hűs levegő csapott meg. Szétnéztem az utcában, majd megpillantottam a szomszéd ház elött egy kocsit. Lehet megvették a házat... Nem nagyon izgat mondjuk. A deszkámra álltam, majd elindúltam. Pár óra deszkázás után megálltam enni egy KFC-ben, majd folytattam az utam. A telefonom többszőr is csörgött, de nem érdekelt. Párszor elestem ugrások közben, de egyszer úgy, hogy felszakadt a szemöldököm. Csodás... Mindegy... Elszívtam pár cigit, a térdeim meg a kezem sajgott az esésektől, a szemöldökömön lévő seb égett, a vért meg nem győztem a kezemmel letörölni, mivel annyira lefolyt. Már elmúlt dél.. Nem is tünt ennyinek. Párat ugratok és haza megyek. A hazafelé vezető út zökkenőmentes volt... Beléptem a házba, majd a nevetés hangja csapta meg a fülem. Többen is voltak itt, de kik? Levettem a cipőm, a napszemüvegem, majd a deszkámmal a kezemben a lépcső felé indultam, de anya utánnam szólt.
- Cecilia, gyere egy kicsit! - mondta feldobódva. Sóhajtottam egyet, majd a nappali ajtóba álltam. Négyen vannak itt anyun kívül... Egy srác sapkában, akinek fekete a haja és kék a szeme, a másiknak is kék szeme és fekete haja van. Valószínűleg testvérek. Az idősebb, aki sapkában van, nagyjából egykorú, vagy egy-két évvel idősebb lehet nállam, a kisebbik olyan tizenöt körüli. Itt van még egy felnőtt férfi is, aki valószínűleg az apjuk, és egy szőke hajú,kék szemű kislány. De kik ezek? Talán ők vették meg a házat? Apa munkatársa és családja?
- Cec, ők az új szomszédaink. - mosolygott, majd ahogy rám nézett egyből eltünt a mosoly az arcáról. - Jézusom, mi történt veled? - sietett oda hozzám, hogy szemügyre vegye a sebem.
- Deszkáztam. - vontam vállat. - Örülök a találkozásnak, de sajnos dolgom van. - mentem volna el, de anya elkapta a kezem.
- Egy kicsit rá érsz.. Amúgy is, mi dolgod lenne? Gyere lekezelem a sebed... - mosolygott.
- Valami... És nem kell, nem fáj. - égett még, és vérzett is, na meg fájni is fájt, de nem érdekelt, ha akarom én is letudom kezelni, nem vagyok öt éves...
- Csak öt percre. - kérlelt, majd a nappaliba pillantottam. Mindenki engem nézett szinte... Elég zavaró volt.
- Miért nehéz felfogni, hogy dolgom van?! - mondtam, talán túl bunkón. - Basszus, bocsi csak... Mindegy. - húztam ki a kezem az övéből, majd a szobámba siettem. Az új szomszédok... És mit csináljak vele? Vannak most nagyobb gondjaim is. Belépve a szobámba, levettem a sapkám, majd a helyére raktam. Elkéne pakolnom a ruháim... Gyors összekapkodtam őket, majd ki vittem a szennyesbe, megigazítottam az ágyam, és kész is voltam. A deszkám az ágy mellett hagytam, majd a fürdőbe indultam. A vérem végig van folyva az arcomon és kissé rá van száradva. A seb is mélyebb mint gondoltam... Lemostam az arcomról a vért, le fertőtlenítettem a sebem, majd visszamentem a szobámba. Az ajtót bezártam magam után, majd kinyitottam az ablakot és kiültem elszívni egy cigit. Anyuék elött nem akarok cigizni, mert nem tudják, hogy cigiztem is valaha, meg jönne a fejmosás... Így is kapom suli időben rendszeresen. Elszívtam a cigimet, majd az ablakot nyitva hagyva leültem gitározni. Behangoltam azt, majd eljátszottam az egyik kedvenc dalom, amit még Michael tanított annó. Mondjuk elektromos gitáron jobb lenne, de nekem ezen is tökéletes. Mire eljátszottam a dalt, a gyomrom egy hangos korgással jelezte, hogy az a KFC-s kaja, nem volt elég a deszkázás mellett. Leraktam a gitárom az ágyamra, majd a konyha felé indultam. Még mindig itt vannak... Miért nem tudnak haza menni? Semmi kedvem ismerkedni, de így meg bunkónak tűnök... A konyhában a spagetti illata csapott meg, majd szedtem is magamnak egy tányérral, és megpakoltam sajttal. Leültem az asztalhoz, majd a beszélgetésüket hallgatva elkezdtem enni. Néhány nevet kivettem, de nem tudom, hogy kié lehet. Vagy is egyet tudok, Skylynn az biztos a kislány,mivel többszőr is rászoltak. Ezen kívül még hallottam valami Nasht, és Hayest... A spagettim elfogyott, majd a mosogatóba raktam a tányérom, mire csengettek. Az ajtóhoz siettem, majd amint kinyitottam az ajtót Calt pillantottam meg.
- Mit keresel itt? - léptem ki az ajtón, majd becsuktam azt magam mögött.
- Nem veszed fel a telefont. - mondta kissé mérgesen.
- Nem véletlen. - fontam össze a kezem a mellkasom elött.
- Cec, nem értelek... - lépett közelebb, de elléptem tölle.
- Elmondtam, hogy nem akarok beszélni veled,és látni sem akarlak! Menj el! - fájt így beszélnem vele, de muszáj volt.
- Cec... - folytatta volna, de félbe szakítottam.
- Menj el! - kiáltottam rá.
- Kérlek... Beszéljük meg... - bánat csillogott a szemeiben és fájdalom.
- Nem! Tünj el, nem akarok beszélni veled! - mondtam mérgesen,mire csak kérdően nézett rám. - Menj már! Tűnj el! - mutattam a kocsijára, majd meglöktem felé egy kicsit.
- De Cec.. - fogta meg a kezem, de elrántottam.
- Menj el! - már szinte telitorokból kiáltottam. Megsem várva a reakcióját beléptem a házba, az ajtót pedig becsaptam magam után.
- Cec, ki volt az? Minden rendben? - hallottam anya hangját.
- Calum, és nem,semmi nincs rendben! - kiabáltam a lépcsőn felfelé sietve.
- Miért, mi a baj? - hallottam még a hangját.
- Lényegtelen... - csaptam be magam mögött a szoba ajtót, majd elővettem a telefonom. Beszélnem kell valakivel... Michaellel tudok erről beszélni. A második csörgés után fel is vette.
- Ceeec! - mondta boldogan.
- Otthon vagy? - mondtam kissé lehangoltan.
- Igen... Baj van? - komolyodott el.
- Nem... Vagy is igen.. Nem tudom! - mondtam zavartan.
- Jössz vagy menjek? - kérdezte.
- Fél óra és ott vagyok. - ezzel kinyomtam. Felvettem a fullcappem, a deszkám a kezembe vettem, majd lesiettem a lépcsőn. Az ajtónál felvettem a conversemet, majd a nappali ajtóba álltam.
- Anyu elmentem. - szólaltam meg.
- Még is hova? - kérdezte, miközben az ajtóhoz indultam.
- Michaelhez... - szóltam vissza.
- Nem érsz rá egy kicsit? - kérdezte.
- Sietnem kell... Bocsi! Viszlát, sziasztok! - köszöntem az ittlévőknek, majd kiléptem az ajtón. Az ajtón kilépve egyből deszkámra álltam és elindultam. Útközben elszívtam két cigit, és esés nélkül megérkeztem Michaelhez. Bekopogtam az ajtón, majd egy kis idő mulva ki is nyílt. Michael egy öleléssel fogadott, majd bementem.Elmondtam neki, hogy mi történt, megnéztünk egy filmet, majd este haza mentem. Anyutól kaptam a lecseszést a viselkedésem miatt, de nem érdekelt. A vacsorám egy alma lett, majd elmentem fürödni, elszívtam egy cigit az ablakomban, és zenehallgatás közben elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése