2015. május 23., szombat

XIV. RÉSZ

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok erre a részre, de nagyon nem volt időm, mikor volt, akkor meg ihletem nem volt.. De végül csak megszületett az új rész, szóval jó olvasást és hagyjatok nyomot :*

Az érzések felőrölnek belűlről. Mindenki azt hiszi, hogy boldog vagyok, pedig nem. Mosolygok, pedig legszívesebben sírnék. Sírnék, míg az utolsó csepp folyadék is távozna belőlem. Kérdések ezrei sorakoznak a fejemben, és mind arra vár, hogy valaki megválaszolja őket, de senki sem tudna választ adni rájuk. Mi lett volna, ha nem találom ki a fogadást? Vagy egyszerűen nem vesztettem volna? És, ha nem jöttem volna össze Michaellel? Ha elmondtuk volna Lisnek? Vagy egyszerűen nem születtem vola meg? Kérdéseik ezrei csak, és mindegyik következtében csak egyre több kérdés merül fel bennem...
Michaellel vagyok, de még mindig Calumot szeretem. Nem akarom szeretni! Michaelt akarom szeretni, és nem úgy mint egy barátot, hanem mint Calumot. Azt akarom, hogy Calum Lisbe legyen totálisan szerelmes, mert így nem helyes. Nem szereti List, de két éve együtt vannak, most meg azt akarja elérni, hogy ő szakítson vele. Ez is miattam. Miattam rossz Calumnak és Lisnek, miattam él Mikey álom világban, miattam lett Ash lelki szemetes, és miattam utálja Calum Michaelt. Luke szegény meg nem tud semmit, csak azt, hogy valamiért megutálta Cal Mikeyt. Csak bajt okozok mindenkinek. Anyuék is idegesek voltak csak miattam, amiért eltörtem a kezem, de ez van.
Már egész sötét van, és a levegő is lehüllt, de én mindig egy padon ülök az egyik parkban. Már anyu, apu, Rob és Michael is hívott, de nem vettem fel egyiket sem. Eltudom képzelni, hogy mennyire aggódhatnak, de ez most nem érdekel, egyedül akarok lenni. Ki kell, hogy szellőztessem a fejem, mert megőrülnék már. Csak itt ülök, és már vagy a tizedik cigim szívom. Ez nem oké. Haza kellene mennem, de semmi kedvem hozzá. Legszívesebben elrepülnék innen, mint egy madár. Ők szabadok, és nincs semmi gondjuk. Oda mennek ahova akarnak, és világot látnak. Bár nekem is ilyen egyszerű lenne az életem... Szép álom. A térdeim felvannak húzva, és rávan hajtva a homlokom. A szemeim már égnek, mert a sírást vissza tartom. Nehéz minden, legszívesebben sírnák, de észrevennék rajtam. A karomon végigfut a libabőr a hűs szellő hatására, de inkább megfagyok. Sehol senki, minden kivan erre halva, de a csöndet egy ismerős hang töri meg.
- Cec? - kapom a fejem a hang irányába, mire Nasht pillantom meg. - Akkor jól láttam.. - mosolyodott el mikor ideért mellém.
- Jól. - eröltettem magamra egy mosolyt.
- Le ülhetek? - pillantott a padra, majd rám.
- Persze. - bólintottam, mire leült.
- Mit csinálsz te itt ilyen későn? Tudod egyáltalán hány óra? - ráncolja a homlokát.
- Nem akarok haza menni, és nem, nem tudom, hogy hány óra. - rázom meg a fejem.
- Fél tizenkettő... De miért nem akarsz haza menni? - néz végig rajtam kérdően.
- Ki akartam szellőztetni a fejem... -vonok vállat egy kicsit.
- Történt valami? - kezdett értetlenkedni.
- Hagyuk... - ráztam meg a fejem.
- Cec, tudod, hogy bennem bízhatsz... Jobb, ha kiadod magadból. - fogta meg bíztatóan a kezem.
- Csak szar minden, ennyi. - sóhajtottam, majd elvettem a kezem az övéből, és egy kósza tincset a fülem mögé kotortam.
- De miért? Bökd már ki!
- Calum.. - csak ennyit mondtam, mire láttam az arcán, hogy valamivel jobban érti, hogy mi bajom.
- Szereted még, igaz? - kérdezte gyengéden, mire egy aprót bólintottam. - És ő is szeret? - döntötte egy kicsit oldalra a fejét, én pedig nem válaszoltam, csak éreztem, hogy pár könnycsepp előtör a szememből.
- Basszus, bocsi.. - töröltem le a könnyeim szinte azonnal. Utálok sírni, gyengének tűnök tőle, és elkezdenek sajnálni. Nem kell engem senkinek sem sajnálnia, én csesztem el mindent. Én miattam van ez az egész.
- Mit bocsi? - vonta fel a szemöldökeit.
- Mindegy, semmi... - sóhajtottam.
- Ja.. Nem baj, sírj csak. Könnyebb lesz utánna. - karolta át a vállam.
- De gyengének tűnök.. - nem hagyta, hogy befejezzem, mert közbe szólt.
- Hülyeség. Mindenki szokott sírni. Csak rosszabb, ha vissza tartod, szóval hajrá. - mondta, szinte már parancsolóan.
- Nash, inkább az mond meg, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen? - csuklott el a mondat végére a hangom.
- Nem tudom. Most az életed borús, és zivatarral teli. Az esó mindig eláll, és kisüt a nap, majd egy szívárvány szökik az égre. Most minden rossz, de majd minden csodás lesz. - mosolyodott el bíztatóan.
- Remélem igazad van. - sóhajtottam.
- Jég hideg vagy amúgy... Haza kellene menned. Aggódnak is, hogy hol vagy.
- Ez van. - vontam vállat.
- Ne legyél már ilyen makacs! Gyere, haza kisérlek. - kelt fel a padról.
- De nem akarok... - ráztam meg a fejem.
- Cecilia! Emeld meg a segged, és induljál haza! - mutogatott, hogy komolyabbnak és parancsolóbnak tűnjön, de az arckifejezésem látva elnevette magát.
- Látom jó kedved van. - sóhajtok, majd lassan felkelek a padról. A lábaim kicsit meginognak, mivel teljesen elzsibbadtak. Kicsit mozgatom a lábaim, lábujjhegyre állok, majd sarokra, aztán szó nélkül elindulok, Nash pedig a nyakamban liheg.
- Előfordul a dolog. - mosolygott, mikor megálltunk az útkereszteződésben.
- Amúgy, és te mi járatban vagy erre ilyenkor? - vetek rá egy pillantást, majd mikor a zebránál lévő lámpa számunkra zöldre váltott, az úttestre léptem, és gyors léptekkel haladtam a másik oldalra.
- Skylynnak vettem ajándékot, meg Aaronnál. - mondta, mikor beért engem.
- Aaronnal megint FIFA-val játszottatok szokás szerint, de Skylynnak miért vettél ajándékot? - érdeklődtem, mivel Nash csak akkor vesz neki dolgokat, ha együtt mennek a boltba, azaz Sky vele van.
- Holnap lesz a szülinapja.
- Most csak szivatsz..? - vonom fel a szemöldökeim.
- Nem. - rázza meg a fejét kissé nevetve.
- Szólhattál volna.. Mindegy majd veszek valamit holnap reggel.. - sóhajtottam.
- Pont ezért nem szóltam. - lökte meg egy kicsit a vállam.
- Pont ezért kellett volna! - lököm vissza nevetve.
- De nem vehetsz neki, max egy csokit, vagy valami ilyesmit! - mondja szinte követelően.
- Majd azt én eldöntöm. - öltöm rá a nyelvét.
- De Cec.. - folytatta volna, de nem engedtem neki.
- Pszt! - rakom a szája elé a mutatóujjam.
- De...
- Csönd! - szólok rá.
- Mert miért? - néz értetlenül.
- Meert, hmm.. Mert azt mondtam. - mosolyogtam önelégülten.
- De humoros valaki. - forgatta meg a szemeit. - Inkább mesélj valamit. Michaellel megvagytok? - néz rám kérdően.
- Hát.. Meg. - húzom el a számat.
- Akkor mi a baj? - ráncolja a homlokát. Látom rajta, hogy tökéletese tudja, hogy mi a bajom, de azt várja, hogy megint elmondjam neki. Mindig ezt csinálja, és mikor mondom neki, hogy mondtam már, akkor eljátsza, hogy nem emlékszik rá. Szerinte jobb, ha kibeszélem magamból, de én nem akarom. Az én gondjaim, az én életem és az én gondolataim. Nem tartozik senkire, csak rám. Mégis elmondom neki, még, ha nem is akarom. Akaratomon kívűl is bízok már benne, de nem értem miért. Lehet azért, mert ő az egyetlen, aki senkinek sem fogja a pártját, nincs egyikőjükkel sem annyira jóban, csak ismerik egymást. Vagy mert, nem tudom kinek elmondani. Lisnek mondanám, vagy Michaelnek, de nem lehet. Mindketten összetörnének. Mikey azt hiszi, hogy nem szeretem már Calumot, hogy túl tettem rajta és őt szeretem, Lis meg semmit sem sejt a Calumos történetemből. Gratulálok Cec, mindenkit ügyesen átbaszol. A bátyád is látja, hogy valami nem oké, de te próbálod elhitetni vele. Mindenkinek feltünt, hogy változtam, de nem akarok felhajtást magam körül, meg senkit sem akarok megbántani. Hazafelé vezető úton elmeséltem mindent Nashnek, hogy mi történ ma, ő pedig nem mondott semmit, csak bíztatás és együttérzés képpen megölelt, majd bementem a házba. Anyu egyből letámadt, hogy hol voltam, de mintha nem is hallanám a szobámba siettem, majd bezárkóztam. Nem akarom a fejmosását hallgatni, ezért befeküdtem az ágyamba, majd onnan néztem a csillagokat az ablakon át, míg elnem aludtam.
Reggel a telefonom csörgésére kelltem, mire csak a fejemre húztam a takarómat. A csörgés még egy-két percig sértette a fülem, majd abba maradt. A szemem tovább alvás reményében lehunytam, de a telefon újból csörögni kezdett. Kissé morgolódva és nagy nehezen, de sikeresen a kezembe került a telefonom. A kijelzőn Mikey neve villogott, mire beugrott, hogy mennyire aggódhat. Már tegnap óta nem veszem fel neki a telefont. Kis gondolkozás után a kis zöld ikonra nyomtam, majd a fülemhez emeltem a telefont.
- Szia. - szóltam bele mintha misem történt volna, pedig biztos vagyok benne, hogy mérge most rám, mivel szét aggódta magát. Alapból aggodós fajta, de most nagyon kész lehet szegény.
- Istenem, Cec.. Jól vagy? Valami történt? Vagy miért nem vetted fel a telefont? - halmozott el a kérdéseivel.
- Levolt némítva a telefonom, és nem vettem észre, hogy hívnak.. - hazudtam neki.
- Ne csinálj ilyet mégegyszer.. Meg értetted?! - mondta kissé mérgesen.
- Jó, bocsánat. - forgattam meg a szemeim, amit persze nem látott. Semmi kedvem most ehhez az egészhez, de muszáj végig hallgatnom a mondandóját.
- Tudod, hogy mennyire aggódtam? Azt hittem, hogy bajod esett... Már Rob-ot is felhívtam, hogy tud-e valamit.. Nem aludtam egész éjjszaka, mert féltem, hogy valami történt. Féltem, hogy elvesztelek. Tényleg ne csinál ilyet többet... - a hangjából az aggódás és a düh a bánattal való keveredése tükröződött. Inkább igazolok neki mindent, hogy igaza van, csak haggyon aludni.. Álmos vagyok, és még Sky-nak is kellene ajándékot vennem, de ótletem sincs, hogy mi legyen az. Michael sem tudna ötletet adni, mert nem ismeri a kis hercegnőt. Majd anyuval beszélek, hogy tud-e valamit, vagy Nash akár Hayes. Nem tudom, hogy mi legyen az. Szinte mindene megvan amit szeret. Még egy Barbie vagy póni? Már vagy ezer van neki... Egy csoki? Annál többet akarok venni neki.. Amit igazán szeretne. Nem tudom mi legyen az.
- Figyelsz te rám? - zökkentett ki a gondolatmenetemből Mikey.
- Igen, csak gondolkoztam... - vágtam rá szinte egyből.
- Min? - kérdezte értetlenül.
- Hogy igazad van. - próbáltam kivágni magam valahogy. Ha elmondanám, hogy azon gondolkoztam, hogy mit vegyek Sky-nak, akkor kiakadna, mert nem figyeltem rá.
- Ezen? - mondta meglepődött hangon.
- Igen, mi máson? - nevettem egy kicsit.
- Nem tudom. De, ha te mondod. - az utóbbi mondatot egy sóhajtás közepette mondta ki.
- Na látod. - nézek a falon lévő órára, ami fél kilencet mutat. - Anyu hív, mennem kell... - találok valami kifogást, hogy ne kelljen azt hallgatnom, hogy mennyire aggódott meg satöbbi..
- Rendben, majd beszélünk. - mondta már normál hangnemben.
- Rendben.. Szia! - köszönök el, majd miután ő is köszön, leteszem a telefont. Az ágyban fekszek még egy ideig, mad rászánom magam, hogy lefürödjek és útnak induljak.
Fél óra készülődés után, már kész voltam teljesen. Semmi ötletem, hogy mit vegyek a kis csajnak. Nagy ötlet találgatásomból az lett, hogy átmentem Nashez segítséget kérni. Remélem itthon van, vagy legalább Hayes. A bal kezem megemelem, majd megnyomom a csengőt. Pár perc múlva Mr. Grier áll elöttem.
- Szia Cecilia, Nashez jöttél? - mosolygott rám.
- Jó reggelt, igen hozzá. Itthon van? - mosolyogtam vissza.
- Fél órája ment el.. De, ha Hayes megfelel, akkor ő itthon van. - állt férre az ajtóbol, hogy be mehessek. - Gyere be. - mosolygott.
- Nem köszönöm, de Hayesnak tudna szólni?
- Szólok neki. - mosolygott, majd eltűnt a folyosó végén. Pár percet vártam, majd megelent elöttem Hayes.
- Szia. - köszönt, mikor ideért az ajtóba.
- Szia. Tudnál nekem segíteni? - húzom el egy kicsit a számat.
- Én? - mutat magára felvont szemöldökkel. Én nem mondtam semmit, csak bólintottam egyet. - Bocsi, csak fura, hogy én. - rázta meg a fejétnevetve. - Na, de miben kellene? - mosolygott.
- Hát.. Sky-nak ugye ma van a szülinapja, és ajándékot venni neki, persze, ha van kedved és időd. - mondom halkan, hogy Skylynn biztosan ne hallja meg.
- Nekem is venni kell még, gyere be és elkészülök. - mosolygott, mire beléptem az ajtón.
- Ha nem sietsz itt hagylak. - kócolom meg a haját miközben elmegy mellettem.
- Max öt perc, és itt vagyok. - forgatja meg a szemeit, majd elvigyorodik és a szobája felé vette az irányt. Nem hazudott, mert hamar elkészült, és el is indultunk. Szinte minden boltba megfordultunk ami az utunkba esett, de nem tudtuk, hogy mit vegyünk. Már azon voltunk, hogy feladjuk az egészet, mert amit láttunk, és tetszett is volna neki, az megvolt már neki... De amikor az utolsó ilyen boltba mentünk be amit ismerek, ott megakadt a szemem egy egyszarvú, rózsaszín plüssön.
- Ilyenje van? - mutatok a hatalmas plüss állatra.
- Nincs. - rázza meg a fejét Hayes, mire elindultunk felé. A szarva csillámporral volt beszórva, az egész plüss csillogott és puha volt.
- Megveszem neki. - mosolyodok el. - Szerinted tetszeni fog neki? - nézek rá kérdően.
- Tuti tetszeni fog neki. Imádja az ilyeneket. - nevette el magát kissé. - De én mit vegyek neki? - megemeli a jobb kezét, majd a tarkóját megvakarva szétnéz a boltban.
- Gyere, hátha találunk valamit. - biccentek a fejemmel a többi játék felé, majd szó nélkül elindultam. Fél órán át keresgéltünk, mikor egy hercegnős farsangi ruhát találtunk. Imád hercegnőnek öltözni, így megvettük neki. Remélhetőleg jó lesz rá, ha nem, akkor pedig vissza jöhetünk kicserélni neki. Rendes volt az eladó, és megengedte nekünk ezt. Hayes átjött hozzánk, és segített becsomagolni a plüsst, majd átmentünk hozzájuk. Ő egyszerűen megoldotta, ajándék szatyorba tette. Skylynn a szobájában játszott, így letettük az asztalra az ajándékokat. Nash is itthon volt már, és ő is oda tette, majd bement szólni Skynak, hogy jöjjön ki. Szó szerint felsikított, mikor meglátta az asztalon sorakozó ajándékokat. Nem törődve azzal, hogy kupit csinál, mindenről letépte a csomagolást és össze-vissza hajigálta. A jelmez pont jó volt rá, a plüss meg nagyon is tetszett neki. Nashtől egy babaházat kapott, Mr. Grier pedig egy dobozt rakott elé, amin lyukak voltak. Nekem egyből leesett, hogy egy álat van benne, de Sky értetlenkedett, viszont mikor kinyitotta iszonyatosan megörült. Egy kis mopsz volt benne, az arca fekete volt, a teste pedig bézs színű, a nyakában pedig egy piros masni volt. A kutyust Sky nevezte el, még pedig Aida-nak. Aranyos egy kutya... Csak fura, mert mikor szimatol mindig olyan, mintha röfögne. Skylynnak ez tetszik benne a legjobban, mert szerinte vicces.
Még egy fél órát maradtam náluk, majd haza mentem. Otthon anyu hívott, de mintha megsem hallottam volna, a fürdőbe siettem. Vagy két órán át ültem a vízzel teli kádban, majd elmentem aludni, pedig mégcsak fél kilenc volt. Nem tudom miért, de álmos voltam, mégis alig tudtam_

2015. május 9., szombat

XIII. RÉSZ

Így késő este meghoztam az új részt.. Remélem tetszeni fog, és ne felejtsetek el nyomot hagyni! Szép estét, és jó olvasást! :*


Robnak miért egy ilyen csaj kell? Miért pont ő?!
- Hát ez nem igaz... - dünnyögtem az orrom alatt, amit valószínűleg Michael is meghallott, mert kérdően nézett rám. Szó nélkül felkelltem a kanapéról, majd gyors léptekkel felrohantam a lépcsőn, és a szobám céloztam meg. Amint beléptem oda, az ajtót hangosan becsaptam magam után. Nem csinált még semmit, de nagyon felment bennem a pumpa.. Olyan szívesen megtépném, minden egyes szava után... Az asztalomhoz léptem, majd újra megnéztem, hogy biztos elfogyott-e a cigim.
- Francba már! - vágtam a falhoz az üres cigisdobozt, mikor Mikey belépett az ajtón.
- Cec..Ez mi volt? - lépett oda mellém, majd értetlenül rám nézett, és megfogta a kezem.
- Az a kis ribanc.. - ráztam meg idegesen a fejem.
- Ismered? - vonta fel a szemöldökét.
- Sajnos. Emlékeszel még Chrisre? - néztem rá kérdően.
- Vele voltál együtt másfél évig, nem? - ráncolta bizonytalanul a homlokát. Chris volt a legelső barátom. Már három éve, hogy szét mentünk. Magam is képes lettem volna megölni érte. Még túlságosan éretlen voltam kapcsolat terén, és rózsaszín felhőkben jártam. Azt hittem, hogy ő az igazi, és minden tökéletes lesz örökre. De olyat tett, amit nem lehet megbocsátani..
- Emlékszel miért szakítottam vele? - ültünk le az ágy szélére.
- Megcsalt, vagy valami ilyesmi... - kezdett egyre értetlenebb lenni.
- Vele csalt meg! - mutattam az ajtó felé ingerülten.
- Vele verekedtél össze? - kerekedtek el a szemei.
- Igen.. A rohadt műkörmének még mindig itt a nyoma az alkaromon. - szorítottam ökölbe a kezem. Egyszel verekedtem Rose-al. Igen, Rose a neve. Miután szakítottam Chrissel, ő összejött vele. Ez már nem is zavart, csak elkezdett cseszegetni. Eltüntek a cuccaim, "véletlen" leöntött a kávéjával, vagy csak szimplán gigántsólt. Egyszer eldurrant az agyam, mikor egyszer össze szólalkoztunk, ő meg azt mondta, hogy "a kurva anyád".. Utálom, ha valaki a család tagjaim szidja. Vissza kérdeztem, hogy mit mondott, mintha nem érteném, és volt képe elismételni. Ekkor egy jobbost adtam neki, mire nekem esett. A hajam kezdte tépni, meg karmolni. Kicsit megsebezte az arcom, az alkaromon pedig azóta is egy csík húzódik. Ő is kapott, de összegzésében döntetlen lett, mert a tanár bejött a terembe... Azzal az ügyemmel együtt, majdnem kicsaptak a suliból. Lógások, feleselések, satöbbi, satöbbi...
- Nyugodj meg.. - fogta meg az ökölbe szorult kezem.
- De a házamban van! - kiabáltam Mikeyyel. - Bocsi nem akartam.. - öleltem meg, mert láttam rajta, hogy egy kicsit rosszúl esett neki a kiabálásom.
- Semmi.. - rázta meg a fejét, majd a hátam kezdte simogatni.
- Csak annyira felidgesít.. Miért pont vele kellett össze jönnie? Alapból csak egy évvel idősebb nálam a csaj, Rob meg huszonhárom! - engedtük el egymást.
- Adj neki egy esélyt... Lehet változott, mióta sulit váltott. - igen, Rose-t az incides után, a szülei kivették az iskolából, és átiratták máshová, mert az ő kicsi kicsünk bajba került! Oda ne rohanjak..
- Rose soha nem változik, ezt te is tudod. - ráztam meg a fejem.
- Hátha. - vont vállat. - Csak nyugodj meg most... - döntötte a homlokát az enyémnek.
- Próbálok. - sóhajtottam.
- Helyes. - mosolyodott el, majd megcsókolt. Mikor elhúzódott tőlem, a vállára hajtottam a fejem, majd a kezét kezdtem piszkálni. Egy öt percig ülhettünk így, mikor megszólalt a telefonja. Nagy nehezen előhalászta a zsebéből, majd egy sóhajtás és egy szemforgatás után felvette azt. - Mond. - szólt a telefonba.
- Ki az? - mondtam halkan, hogy ne hallatszódjon a telefonba.
- Fél óra és otthon vagyok... Oké. Rendben. Jó.. Szia. - tette le a telefont. - Anyu... - forgatta meg a szemeit.
- Haza kell menned? - néztem rá kérdően.
- Sajnos... Házi munka. - sóhajtott. - Nem kell lejönnöd, de sietnem kell.  Szia. - nyomott egy csókot a számra. - Majd beszélünk. - mosolygott még vissza az ajtóbol, majd eltűnt mögötte. A kezembe vettem a telefont, majd megnéztem rajta az időt. Fél három lesz öt perc múlva.. Valahogy lekell lépnem itthonról. Tudom is! A zsebembe vágtam a pénzem, majd lementem a konyhába. A telefonomon előkerestem Lis nevét, majd hívni kezdtem, és úgy csináltam mintha ő hívott volna.
- Szia, baj van? - szóltam a telefonba.
- Mi bajod? - nevetett Lis.
- Komolyan mondod? Mert mi történt? - játszottam el, hogy valami baja van Lisnek.
- Cec, mit szívtál? - nevetett továbbra is.
- Most? Hát nem tudom, hogy anyu enged-e, de hátha... Sietek, addig tarts ki! - nyomtam ki a telefont.
- Anyu, Lis nincs jól, át kell mennem hozzá! - kiabáltam az ajtóbol, miközben a cipőm szenvedtem fel.
- Mert mi történt? - kiáltott vissza.
- Nem tudom, csak valami nincs rendben. Majd jövök! - vágtam zsebre a telefonom.
- De Cec! - hallottam még anyu hangját, de pont becsuktam magam mögött az ajtót. Cigi kell elösszőr is! Nagyon kell! Az utam egyből egy dohánybolt felé vettem, ami csak egy utcával van lejjebb. Lis hívott még útközben, gondolom nem értette, hogy mi volt ez. Megvettem egy doboz epres cigit, majd  számba tettem egyet és meggyújtottam. Végre... Nagyon hiányzott már. Nagyokat szívtam a cigibe, majd hívni kezdtem List, mikor elfogyott már. Szinte azonnal felvette, majd kicsit mérgesen szólt bele.
- Mi volt ez az elöbb? És miért nem vetted fel?
- Azért nem, mert a kezemben cigi volt, de csak egy kezem tudom használni, ha elfelejtetted volna. Egész nap nem cigiztem, most tudtam csak venni... Otthon vagy? - érdeklődtem.
- Nem, Calumnál, de gyere nyugodtan... - sóhajtott.
- Össze balhéztatok, vagy mi? - ráncoltam a homlokom.
- Nem csak.. Majd elmondom, mert jön vissza. - az utolsó mondatot halkabban mondta, gondolom Calum miatt.
- Tíz perc és ott vagyok, aztán elmondom mi volt... Csak nekem van ilyen mázlim, komolyan... - sóhajtottam.
- Ne mert? - csodálkozott egy kicsit.
- Elmondom! - nyomtam ki a telefont, majd kényelmes tempóban sétáltam tovább. Az utak elég forgalmasak voltak, és meleg volt. Nagyon meleg... Jó páran megbámúltak, amiért én hoszú nadrágban, egy fekete pólóban és egy farmeringben rohangálok, amikor van vagy negyven fok... Megszoktam mondjuk már. A tíz perc sétából húsz perc lett, de sikeresen és épségben megérkeztem Cal házához. Kavarogtak bennem az érzések, hogy biztos bemenjek-e. Nem nagyon akarok Calummal találkozni, de Lis miatt muszáj lesz. Az ajtóban megálltam, megigazítottam a hajam egy kicsit, kifújtam a levegőt, majd lenyomtam a csengőt. Lépni akartam, hogy inkább elmegyek, de a lábaim megsem mozdultak. Az ajtó kinyílt, majd Mali-val találtam szemben magam. Mali-Koa Calum nővére. Gyönyörű hangja van, ó alakja, és magában gyönyörű. Néha meg is irigylem őt az alakjáért..
- Szia Cec, gyere be. - állt férre az ajtóból, az arcán egy hatalmas mosollyal.
- Szia, köszi. - mosolyogtam, majd amint beléptem, lerúgtam a cipőmet.
- Befestetted a hajad? - kezdte el piszkálni azt.
- Ömm, igen. - mosolyogtam.
- Jól áll. Viszont hallom nem tudsz vigyázni magadra. - pillantott nevetve a kezemre.
- Baleset volt. - ráztam meg mosolyogva a fejem.
- Calum szobájában vannak. - biccentett a fejével a folyosó felé, majd eltünt a nappaliban, én pedig a szoba felé indultam. A szívem hevesen kezdett verni, és egyre bizonytalanabb voltam. Nem is Calumhoz jövök, akkor miért izgulok? Ja, mert szeretem.. Mégmindig, pedig Michaellel vagyok együtt... Gratulálok magamnak ehhez. Az ajtóban megálltam, majd hármat koppogtattam az ajtón.
- Gyere! - szólt ki Cal, majd beléptem az ajtón.
- Sziasztok. - mosolyogtam.
- Szia. - köszöntek szinte egyszerre, majd Lis felkellt az ágyból és megölelt. - Na mi volt ez az egész? - nézett rám kérdően.
- Emlékszel Rosera? - döntöttem kicsit oldalra a fejem.
- Az a ribanc? - húzta össze a szemöldökét.
- Igen, az a ribanc a bátyám új csaja. - forgattam meg a szemeim.
- Most csak szivatsz? - nézett rám olyan, "te bevagy szívva?" fejjel.
- Sajnos nem. Ezért hívtalak, mert leakartam lépni otthonról, meg cigi is kellett. - ültem le egy székre, míg Lis Cal mellé ült, aki a teleonját nyomkodta.
- Ki az a Rose? - kérdezte értetlenül, a telefon kijelzőjét bámulva.
- Hosszú.. - legyintett Lis, mire Cal vállat vont.
- De kajak összejött a bátyád egy ilyen...? Áhh... - rázta meg a fejét.
- Szerinted mennyire ment fel bennem a pumpa? - ráztam meg a fejem idegesen.
- Úgysem lesznek együtt sokáig. - vont vállat Cal.
- Nem tudom.. Félek, hogy igen. - kezdtem el az alsó ajkam belsejét rágcsálni.
- Szerintem igaza van Calnak. Sohanem volt egy hónapnál hoszabb kapcsolata. - mosolygott bíztatóan Lis.
- Igaz. - bólintottam.
- Na látod! - nevetett Lis. - Mikeyyel megvagytok amúgy? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - bólintottam mosolyogva, de láttam, hogy Calumnak fáj ennek a témának az említése. - Na és ti? - mosolyogtam rájuk.
- Megvagyunk.. - sóhajtott Cal, mire Lis megforgatta a szemeit.
- Cec, neked nem a jövőhéten lesz a szülinapod? - váltott témát egy hatalmas mosollyal az arcán Lis.
- De.. - forgattam meg a szemeim.
- Jujj, alig várom már! - tapsolt kettőt örömében. Lis minden évben szervez valamit a szülinapomra, és már előre látom, hogy az idén sem lesz máshogy... Néha semmi kedvem elmenni, de valahogy mindig megcsinálja, hogy a nap végén feldobódva, és nevetve érjek haza.
- Mit tervezel megint? - érdeklődött Calum érzelemmentesen.
- Hmm... Elmehetnénk az állatkertbe meg moziba! Négyen! - vigyorgott.
- Négyen? - néztem rá kicsit értetlenűl.
- Igen. Én, te, Calum és Michael. - vigyorgott büszkén. Na már csak ez kellett.. Calum utálja Mikeyt mióta még csak színészkedésből összejöttem vele. Próbálja nem kimutatni, de szinte nem is beszélnek egymással, ha egy légtérben tartózkodnak.. Meg szeretem. Nem tudom, hogy fogok egy egész napot így kibírni.
- Ez most komoly? - vontam fel a szemöldökeim.
- Miért, baj? - tünt el a mosoly Lis arcáról.
- Ő, nem dehogy is. Szerintem jó ötlet. - eröltettem magamra egy hamis mosolyt.
- Rendben, addig megtervezem pontosan, aztán szólok neked, te pedig Michaelnek! - mosolyodott el újra. Komolyan mondom, nem bírna ki Lis még él órát sem mosolygás nélkül.. Néha már ilyesztő egy kicsit, de meglehet szokni.
- Amúgy, anyunak mit mondjak, mi bajod volt? - váltottam témát.
- Mond azt, hogy csak beszélni akartam veled személyesen, és átvertelek. - vont vállat.
- Okés... Anyu a végén full hülyének fog nézni téged.. - ráztam meg a fejem nevetve.
- Mert nem vagyok az? - vont vállat nevetve.
- Nem én mondtam... - szólalt meg Cal egy kicsit nevetve.
- Ohh, te csak fogd be! - nyomott egy párnát Lis Calum arcába.
- Mert, ha nem? - öltötte Cal Lisre a nyelvét.
- Leharapom, ha rám mered megint ölteni! - nevetett Lis, mire Calum összeszorította a száját. - Helyes! - mosolygott önelégülten Lis. - De nekem mennem kell már haza... Megígértem öcsémnek, hogy segítek neki... Csak nem tudom miben. - nevetett, majd egy puszit nyomott Calum szájára, akit abszolút nem érdekel.
- Majd beszélünk. - csak ennyit mondott neki, majd intett neki.
- Ez most komoly?! - háborodott fel Lis.
- Mi? - húzta fel a jobb szemöldökét Cal.
- Neked is szia... - kapta fel a táskáját Lis, majd kirobogot a szobából. 
- Szép volt... - kelltem fel a székről, majd Lis után siettem. Meglepetésemre a folyosón állt, és várt. Nem tudom, hogy engem, vagy Calumot.
- Miért ilyen? - nézett rám kérdően Lis.
- Biztos rossz napja van... - mondtam mikor odaértem mellé.
- Már több mint két hete ilyen! Mintha kicserélték volna... Rideg hozzám, és, ha én nem akarnék találkozni vele, akkor nem is találkoznánk... Miért csinálja ezt? Mintha nem is szeretne engem... Kezdem fölösnek érezni magam mellette... - törtek elő a könnyek a szeméből.
- Itt várj! - fordultam meg, majd gyors léptekkel indultam vissza Calum szobájába. - Kérj tőle bocsánatot! - mondtam mégesen, mikor beléptem a szobájába.
- Minek? - vonta meg a vállait.
- Miért vagy ilyen vele? Ott sír a folyosó közepén! - mondtam egyre dühösebben.
- Nem igaz, hogy nem esik le.. - rázta meg a fejét, majd felkellt az ágyról és megállt előttem. - Miattad, mert szeretlek... Tudom, hogy nem szereted Michaelt, de nem tudom miért vagy vele.. Azt mondtad, hogy szeretsz engem, akkor mi ez az egész? - kérdezte halkan, hogy Lis nehogy meghallja.
- Ha tényleg szeretsz, akkor most kimész, bocsánatot kérsz tőle, és kiengeszteled valahogy! - böktem mellkason, majd megfordultam, és kimentem a szobából. - Menj be a szobába, nekem mennem kell. Szia! - köszöntem el Listől, majd elindúltam az ajtó felé. Egyedül akarok lenni, és átgondolni, hogy mi helyes, és mi nem.. Miattam sírt Lis. Miattam ilyen vele Calum... Minden miattam van. Mit tegyek? Calum addig nem áll le ezzel, míg Lis nem szakít vele... Miért találtam ki azt a rohadt fogadást? Ha nem találom, akkor minden a régi kerékvágásban menne tovább... Lis boldog lenne, Michael nem szeretett volna belém, és én sem szenvednék. Utálom magam, amiért kitaláltam a fogadást. Hülye voltam, de nagyon. Legszívesebben most elmennék a világ másik felére, csak, hogy ne kelljen ezt néznem. Bármit, csak ezt ne...

2015. május 6., szerda

XII. RÉSZ

Drágák, meghoztam volna az új részt :3 Remélem elnyeri a tetszéseteket :D Jó olvasást, és ne felejtsetek el nyomot hagyni :*


Az éjszaka szinte semmit nem aludtam. Nem egyszer kikellett mennem a levegőre, vagy kihánytam magamból mindent. Ennyit már rég ittam.. Nem is tudom, hogy mi történt az este. Már arra sem emlékszek, hogy hogyan kerültem haza, csak mikor felkelltem már itt voltam. Már vagy fél órája csak itt szenvedek az ágyban, de kezdem unni. Kell egy cigi... Az asztalomon lévő cigisdobozért nyúlok, majd mikor kinyitom, látom, hogy üres. Persze még cigim sincs... Semmi kedvem kimoccanni itthonról, de lehet muszáj lesz. A telefonom kijelzőjére pillantok, majd meglátom, hogy van kétüzenetem. Rá nyomok, majd látom, hogy Michael írt. Érdeklődik, hogy jól vagyok-e, és azt írta, hogy majd jön, ha felkellt. Hát mégcsak fél nyolc, szóval biztos alszik. Egy ideig még bámulom a plafont, majd a konyha felé indulok. Még senki sincs fent. Leültem az asztal melletti székre, majd a bal kezemmel felkönyököltem rá, és a fejem megtámasztottam a kezemmel. Nem tudom mit csináljak. Legszívesebben gitároznék, de törött kézzel ez nem fog összejönni. Ha deszkára állok és meglát valaki akkor végem, na meg  gyomrom sem bírná most. A nagy ötlet keresésemből a telefonom csörgése ábrádíntott ki. A kijelzőre pillantottam, és megláttam Michael nevét. A szám sarkai felfelé görbültek, majd a fülemhez emeltem a telefont.
- Már fent? - szóltam a telefonba.
- Nem tudok aludni.. - sóhajtott.
- Miért nem? - ráncoltam a homlokom.
- Furcsa, hogy nem vagy itt. - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Most jönne az érzelgős rész, amit nem bírok. Valahogy kikell bújnom alóla.
- Mikor jössz? - váltottam témát.
- Úton vagyok. - nevetett egy kicsit.
- Jó tudni.. - nevettem én is.
- Írtam, hogy, ha felkelek, akkor megyek. Amúgy, mennyire voltál rosszul? - érdeklődött.
- Eléggé... - sóhajtottam.
- Az mit jelent pontosabban?
- Azt, hogy semmit nem aludtam, csak az udvarban sétálgattam, mert szétment a fejem, ha meg nem ott voltam, akkor valószínűleg a vécé elött ültem. Kielégítő választ adtam? - nevettem egy kicsit, amit egyből abba is hagytam, mivel a gyomromnak nem volt jó a rázkódás.
- Ohh szegény... Nem kellett volna annyit innod, de makacs voltál mint mindig. - próbálta visszatartani a nevetést.
- Nem vagyok makacs! - mondtam rá, tényleg makacsan. Tudom, hogy az vagyok, de nem szeretem, ha más mondja rám. Logika..
- De igen. Inkább engedj be. - nyomta ki a telefont. Nagy nehezen felkelltem a székről, majd csoszogva elindultam az ajtóhoz. Mint egy zombi, úgy nézhetek ki. Erről a tényről meg is bizonyosodtam, mikor az ajtó melletti tükörbe néztem. A hajam mint egy szénakazal, a szemem alatt hatalmas karikák húzódnak, és a szokásosnál is fehérebb vagyok. Na és ez a gipsz is.. Gyönyörű, mit ne mondjak. Nincs időm rendbe kapni magam, de erőm sem, így inkább kinyitottam az ajtót, és Michaellel találtam szembe magam.
- Szia Hercegnő. - nyomott egy puszit a számra, majd belépett az ajtón.
- Akkor sem vagyok makacs. - öltöttem rá a nyelvem.
- De igen. Menj a szobádba, vagy a nappaliba, vagy akár hova, addig csinálok neked olyan löttyöt mint múltkor. - puszilt orron, majd szó nélkül elindult a konyhába, és én is követtem.
- Az a büdös, hányinger ízű izét? - ültem le fintorogva az elöbbi helyemre.
- Azt, de múltkor segített, szóval most is fog. - mosolygott rám, majd elővett egy bögrét, és tele engedte vízzel.
- Akkor is büdös és fúj! - ráztam meg a fejem, majd töröküllésbe húztam a lábaim.
- Hogy te mindenért rinyálsz mikor másnapos vagy. - mondta nevetve, miközben berakta a bögrét a mikróba.
- Ez sértő volt! - vettem a kezembe a telefonom, majd nyomkodni kezdtem azt.
- Bocsánat... - lépett mellém, majd megpuszilta az arcomat.
- Ki kell engesztelned! - kezdtem húzni az agyát.
- Hogy? - vonta fel kérdően a szemöldökét.
- Megnézed velem az össze Harry Potter részt ma. - próbáltam nem elvigyorodni mikor megláttam milyen fejet vág, de ez nem jött össze.
- Mind? - az arcáról a remény tükröződött, hogy csak vicceltem. Rossz hírt kell közölnöm vele, mert egyáltalán nem vicceltem.
- Mind. Ma. - mosolygtam, mire egy sóhajtás kiséretében a mikróhoz fordult.
- De csak mert nyűgös vagy.. És mert szeretlek. - mosolygott rám a válla felett, majd kivette a bögrét a mikróbol.
- Nem is... - háborodtam volna fel, de félbe szakított.
- De, az vagy. - nevetett, majd a bögrémbe öntött egy kis zacskó gyógynövényeket, vagy miket.  Elővett egy kanalat, össze keverte, majd lerakta az asztalra és leült mellém. - Várj vele még.
- Rendben. Amúgy köszönöm. - hajtottam a fejem a vállára.
- Mit? - húzta fel a bal szemöldökét.
- Mindent. Te hoztál haza? - néztem rá kérdően.
- Ash hozott ide kocsival, én meg felkísértelek. Nem jutottál volna egyedül el még az ajtóig sem. - nevetett egy kicsit, majd 
- Jó, na... Tudod, hogy, ha elkezdek inni, akkor nincs megállás nálam. - nevettem egy kicsit én is. - Valaki megszólt amúgy? Mármint, hogy berúgtam...
- Bátyád kérdezte csak, hogy mi volt. Anyudék már aludtak. - keverte újra meg az általa kotyvasztott löttyöt, majd elém rakta. - Idd meg! - parancsolt rám.
- Miből van ez amúgy, hogy ilyen büdös? - fogtam meg a bögrét, egy fintorral az arcomon.
- Gyógynövények. - vont vállat. - Na, de hajrá. - mosolygott önelégülten, mire egy sóhaj hagyta el a számat, majd a bögrét a számhoz emeltem, és amilyen gyorsan csak tudtam, megittam. A nyelőcsövem és a szám totálisan leforráztam, amitől még a szemem is bekönnyesedett.
- Basszus... - nevettem egy kicsit, majd megtöröltem a szemeim.
- Bolond... - rázta meg a fejét.
- Legalább kevésbé éreztem az ízét... De így is szörnyű. - töröltem meg a számat.
- Tudom. - sóhajtott nevetve, mire lépteket hallottam a hátam mögül.
- Szevasztok. - hallottam meg Rob hangját.
- Szia. - mosolyogtam, Michael pedig biccentett neki.
- Már fent? - vakarta meg a fejét Rob, majd egy csészét vett elő, amibe kávét öntött. Nem tudom, hogy lehet meginni a kávét feketén, de Rob mindig úgy szokta. Én nem bírom...
- Nem tudtam aludni. - mondtam, miközben a mutatóujjam a bögre szélén kezdtem huzigálni.
- Hányinger, fejfájás? - nézett rám nevetve.
- Mindkettő... - nevettem el magam én is.
- Hogy te sosem tanulsz. - rázta meg a fejét, majd a kávéjába kortyolt.
- Te maradj csendben inkább. - forgattam meg a szemeim.
- Ma itthon leszel? - váltott témát.
- Harry Pottert fogok nézni. - mosolyodtam el.
- Khmm.. Fogunk. - bökött oldalba Michael.
- Ja igen, fogunk. - böktem vissza.
- Egy szabad órád ugye lesz? - húzta fel kérdően a jobb szemöldökét.
- Miért? - ráncoltam a homlokom.
- Beakarok mutatni valakit. - mosolygott.
- Valami csaj megint? - húztam el a számat. Rob ebben az évben minimum húsz barátnőjét mutatta be, de egyik sem volt hosszú távú. Mind csak az ágyba akart menni vele, meg a pénz. Kicsit fura, hogy pont a lány akar valakit ágyba vinni, de Rob esetében így volt.
- Ő más! - itta meg a maradék kávéját, majd a mosogatóba tette a csészét.
- Mindig ezt mondod! - ráztam meg kissé a fejem.
- De ő tényleg!
- Mióta ismered? - húztam fel a szemöldökeim.
- Egy hónapja. - mondta büszkén.
- Max két hetet adok nektek, és szétmentek. Mindig ez van.. Elsieted. - sóhajtottam.
- Mert ti mióta ismeritek egymást? - fonta össze a karjait a mellkasa elött.
- Több mint két éve. - válaszolt helyettem Michael. - Amúgy szerintem is gyors. Egy hónap alatt nem ismered ki. Legalább fél év, de nem akarok bele szólni, a te dolgod. - vont vállat.
- Jó, nem kell, hogy pont ti oktassatok ki. Kíváncsi vagyok, ti meddig húzzátok. - forgatta meg a szemeit, majd otthagyott minket. Sikeresen meglett sértve. De, ha egyszer így van? Mindig ez van, hogy jajj, de szereti, meg stb., aztán olyan két hétig jó, ha kihúzzák. Kapcsolat a javából...
- Most berágott rám? Én nem akartam... - kellt volna fel, de a kezénél fogva vissza húztam.
- Hagyd rá. - ráztam meg a fejem. - Mindig ilyen, és igazad van. Ő is tudja, csak nehéz bevallania neki, mert makacs.
- Családban marad... - öltötte rám a nyelvét.
- Hé! - ütöttem vállba.
- Neked is fáj az igazság. - nyomott egy puszit az arcomra, majd elvette előlem a bögrét, és a mosogatóba rakta. - És ne mond, hogy nem igaz. - rázta meg a fejét nevetve.
- Inkább nézzük már a filmet... - forgattam meg a szemeim, majd az asztaltól felkelve, a szobámba indultam, Michael pedig utánnam sietett. Elővettem a laptopom, befeküdtünk az ágyba, majd előkerestük a filmet és nézni kezdtük. Michael a harmadik rész alatt már el is aludt. Nem vártam mást, csodálom, hogy eddig fent maradt. Aranyos mikor alszik. Nem ráncolja a homlokát, és fiatalabbnak néz ki. Nem úgy értem, hogy hú, de öreg, hanem a koránál olyan két - három évvel fiatalabbnak tűnik. Ez a lötty amit ittam, bármennyire is szörnyű, mégis hat, mivel már abszolút nem vagyok rosszul, csak a fejem fáj még. Viszont éhes vagyok. Erőt vettem magamon, majd kimásztam a puha és meleg ágyamból, a nyakamba raktam a rongy darabot, bele akasztottam a törött kezem, majd a konyha felé indultam. A nappaliban ment a tévé, és megpillantottam anyát. Apa megint dolgozik.. Besiettem a konyhába, majd egy tányérba műzlit és tejet öntöttem, elővettem egy kanalat, majd leültem az asztalhoz és enni kezdtem. Ez megfelelt egy reggeli - ebédnek. Mikor elfogyott belőle a műzlim, akkor az aljáról, szép nőiesen kiszűrcsöltem a tejet. Hogy lehet nőiesen szürcsölni? Persze, hogy sehogy... A tányért és a kanalat a mosogatóba nagy lendülettel raktam bele, aminek köszönhetően összetört a tányér. Ügyes vagy Cec, csak te lehetsz ilyen ügyes...
- Ez mi volt? - kiáltott be anyu a nappaliból.
- Összetőrt a rohadt tányér! - morogtam, majd elkezdtem kiszedni a törött darabokat a mosogatóbol.
- Hagyd, majd én. - jött be anyu a konyhába.
- Megtudom csinálni... - dobtam a kukába az eddig összegyűjtött darabokat.
- Elvágod a kezed. Ha egy kézzel csinálod akkor főleg... - tolt el a mosogatótol. - Inkább menj fel a hercegedhez, de egy óra múlva legyetek lent. Mondjuk neki nem muszáj, de te légyszíves gyere le.
- Jön a csaj? - forgattam meg a szemeim.
- Igen.. Rob sosem tanul. De ne legyél bunkó.. Legyél kedves, vagy ne beszélj sokat. - nevetett egy kicsit.
- Meglesz... - csettintettem az ujjaimmal, majd a szobába indultam. Michael még mindig aludt. A hasán feküdt, és az egyik párnám ölelte. Aranyos, de felakarom kellteni. Nincs kedvem szórakozni vele, így szó szerint a hátára estem.
- Keeellj fel! - mondtam, miközben átöleltem.
- Ezt ne csináld többszőr! - fordult meg, mire én az ágy másik felére estem.
- Nem volt kedvem szenvedni a kelltéseddel. - öltöttem rá a nyelvem. - Vagy a víz jobb lett volna? - vigyorotam gonoszan.
- Nem! A hajamnak nem jó... - nyomta a fejét a párnába.
- Engem az nem zavar. -  másztam újra a hátára.
- Engem igen... De miért keltettél fel? - dünnyögte a párnába.
- Egy óra múlva itt van Rob csaja.. - forgattam meg a szemem.
- És ez miben érint engem? - fordította el a fejét oldalra, hogy érthetőbb legyen amit mond.
- Lejössz velem. Egyedül meghalok ott, és kedvesnek kell lennem. - sóhajtottam.
- Mit kapok, ha lemegyek veled? - mosolyodott el.
- Akkor legközelebb nem vízzel kelltelek. - nevettem el magam.
- Megbeszéltük. - mutatta fel a hüvelykujját.
- Szeretek veled üzletelni. - pusziltam arcon.
- Nagyon vicces vagy, hahaha... - mondta irónikusan.
- Jó kedvem van, pedig semmit nem aludtam éjszaka, és a fejem is fáj. - vontam vállat.
- Látom hatott a csoda lötty. - nevette el magát.
- Amint látod. - feküdtem vissza az ágyra, mivel az kényelmesebbnek bizonyúlt.
- Ennek örülök. - fordult felém, a fejét a mellkasomra hajtotta, és szorosan átölelt. - Addig aludhatok, ugye? - nézett fel rám kiskutya szemekkel.
- Ha segítesz megcsinálni a hajam, akkor igen. - böktem orron.
- Megbeszéltük ezt is. - nyomott egy csókot az ajkaimra, majd vissza feküdt a mellkasomra, míg én a haját kezdtem el piszkálni. A következő egy óra így telt. Michael a mellkasomon feküdt, simogatta a hasam, én pedig a haját piszkáltam. Mikey segített megcsinálni a hajam, majd lementünk a nappaliba. Egy tíz percet vártunk, majd meghallottam Rob hangját.
- Megjöttünk! - kiáltotta, majd belépett a nappaliba.
- Szia.. sztok... - lépett be utánna egy lány is, mire oda kaptam a tekintetem. A szemem elkerekedett, és nem tudtam, hogy most rohanjak vissza a szobámba, vagy ki a világból? Miért pont ő?! Egyáltalán honnan ismerik egymást? Ez is csak az én mázlim lehet...

2015. május 2., szombat

XI. RÉSZ

Sziasztook! :D Sajnálom, hogy ennyit késett ez a rész, és, hogy ilyen rövid lett, de nem vagok nagyon formában :/ Viszont igyekszek az új résszel, ami sokkal hoszabb lesz :D (remélhetőleg) Na, jó olvasást drágák :*

Mit tegyek..? Ez a kérdés volt a fejemben. Nem tudtam, hogy mit csináljak... Bele menjek, vagy ne? Egy dologra rájöttem. Szeretem.. De csak mint barátot. Nem akarom össze törni.. Egy doboz cigit szívtam el, egy óra alatt... Kicsit sok. Rob idióta haverjai még mindig itt vannak, így nem megyek le tanácsot kérni tőle. Hiába utálom néha, és kívánom a pokol legforróbb és legmélyebb bugyrai közé, ha tanácstalan vagyok, mindig segít, és megbízható. Most elmondtam volna neki mindent Calumról és Mikeyről, ha azok a nyomorékok nem lennének itt. Komolyan, nagyon idegesítő haverjai vannak.
- Na jó, elegem van.. - másztam be az ablakomon, majd a nappali felé vettem az irányt. Pia kell. Muszály innom, mert megőrülök a kérdéseimtől. Amint beléptem a nappaliba, szinte mindenki egyből rám nézett. Nem nagyon érdekelt, az asztal elé léptem, majd szétnéztem rajta. - Ezt kölcsön veszem... - vettem el az asztalról egy Jack Daniels-t, aminek a negyede hiányzott.
- Minek az neked? - kérdezte Rob, mikor megfordultam és kifelé indultam.
- Vajon minek? - forgattam meg a szemeim, mellette elmenve. Hírtelen elkapta a kezem, majd vissza húzott.
- Cigiztél? - húzta össze a szemöldökét.
- Miért cigiztem volna? - ráztam meg a fejem, mintha nem érteném miről beszél.
- Bűzölögsz a cigi szagától... Mióta cigizel? És miért nem tudtam? - jöttek a kérdései.
- Mi közöd hozzá? Nem beszélgetni, hanem piáért jöttem. - rántottam ki a kezem a tenyeréből.
- Valaki feldult? - vigyorgott Matt.
- Ohh, te csak fogd be a pofád, jó? - szólaltam meg mérgesen. Alapból utálom, undorító egy ember, de félek is tőle egy kicsit, de most még be is szólogat. Erre a megszólalásomra volt aki nevetett, vagy csak valamit oda szólt Mattnek.
- Hé, csak viccelek, na. - emelte maga elé a kezeit.
- Ekkora egy nyomorékot... - ráztam meg a fejem, majd kimentem a nappaliból. Felvettem a cipőmet, majd kiléptem az ajtón. Muszály beszélnem valakivel... Nashék háza elé érve beleittam a piába, majd az ajtó felé indultam és csengettem. Egy kis idő mulva, számomra egy ismeretlen, huszas éveiben járó srác nyitott ajtót.
- Őőő, szia. Nash itthon van? - kérdeztem kissé zavartan.
- Szia, persze. - mosolygott rám. A mosolya mint Hayes-é, de az arc formája Nashére hasonlít. Lehet ő a bátyuk? - Gyere be. - állt férre az ajtóból, mire beléptem az ajtón.
- Szobájában van? - kérdeztem a cipőm lerúgva.
- Igen, menj csak. - csukta be az ajót.
- Köszi. - eröltettem magamra egy mosolyt, majd Nash szobája felé vettem az irányt. Az ajtóhoz érve, megemeltem a bal kezem, és hármat kopogtattam az ajtón.
- Gyere! - szólalt meg Nash, mire lenyomtam a kilincset, és beléptem az ajtón. Ketten voltak bent... Nash az ágyon feküdt, egy srác pedig mellette ült, és az Xbox-on játszottak.
- Ohh.. Sziasztok. - csuktam be magam mögött az ajtót, mire Nash leállította a játékot.
- Cec, szia. - kellt fel az ágyról, majd átölelt köszönés képpen. - Jack Daniels? - nézett a kezemben lévő üvegre.
- Ja, kérsz? - emeltem meg egy kicsit.
- Nem köszi. - mosolygott. - Amúgy, Carter, ő Cec. - mutatott rám. - Cec, ő Carter. - most pedig Carterre.
- Hali. - mosolygott Carter, mire én is egy mosolyt eröltettem magamra. Leültem Nash fonott székjébe, majd elkezdtem nézni, ahogy játszanak, miközben a whiskey-t kortyolgattam.
- Amúgy, mi járatban? - mosolygott Nash.
- Beleőrültem a gondolataimba már.. - húztam el a számat.
- Mert? - tünt el a mosoly az arcáról.
- Hosszú, meg lényegtelen. - ráztam meg a fejem.
- Biztos? - kérdezett ismét.
- Igen, inkább játszál. - mosolyogtam, mire vállant vont.
Egy jó ideig játszotak, és mivel nem kértek a Jacks Danielsből, így egyedül ittam, persze nem ittam meg az egészet, csak amennyi jól esett. Kissé szédültem, de vészesen nem voltam berugva. Carter a három órás játszma után haza ment, jó fej egy srác. Vicces, kedves. Mondjuk az ízlésünk sok mindenben eltér, de nem baj, attól még elvoltunk. Miután elment, ketten maradtunk Nashhel.
- Na, mi a baj? - ült le mellém, mikor kikísérte Cartert.
- Nem mondod el senkinek, ugye? - néztem rá kérdően.
- Nem, dehogy. Bízhatsz bennem. - mosolygott bíztatóan.
- Rendben... Akkor kezdem az elején... Ugye együtt vagyunk Mikeyyel... - itt egy kicsit elhallgattam, megvárva a reakcióját.
- Össze vesztetek, vagy mi? - ráncolta a homlokát.
- Bár ilyen egyszerű lenne. - mondtam egy kicsit értetlenül.
- Mert? Ne kelljen már így kihúzni belőled! - rázta meg kissé a fejét, miközben a hajába turt.
- Rendben... - sóhajtottam. - Az van, hogy Mikeyyel nem szerettük egymást... Én Calumot szeretem, és nem akartam, hogy szakítson Lissel. Ugye bevallotta ő is, hogy szeret, és megcsókolt, ahogy én is őt.. Egyszer úgy volt, hogy elmondjuk Lisnek, de azt álmodtam, hogy öngyilkos lesz miatta. Talán képes is lett volna rá. Így megszakítottam a kapcsolatot Calummal... Elküldtem. Aztán volt a buli.. Elötte két hétig egy szót sem hallottam Calumról, nem keresett, ahogy én sem őt. Eljátszotta, hogy minden rendben és, hogy milyen boldog. Fájdalmat okozott ezzel nekem, és tudta ő is, így én is fájdalmat akartam okozni neki, ezért jöttem össze Michaellel. Persze megbeszéltük, hogy eljátszuk csak, eddig nem is volt semmi gond. Ma bevallotta, hogy megszeretett... Nem tudom, hogy mit csináljak... Szeretem, de mint egy barátot. És Calum.. - éreztem, hogy a szemeim könnyesek lesznek. - Mit csináljak Nash? - néztem rá telljesen reménytelenül.
- Huhh... - sóhajtott egyet. - Szóval, ha jól értelmeztem, akkor te majdnem összejöttél Calummal, de egy álom miatt és Lis miatt inkább eldobtad, majd rá két hétre össze jöttél Michaellel, ami nem is valós kapcsolat volt, de ő megszeretett a veled töltött idő közben? - ráncolta a homlokát.
- Igen... És nem tudom, hogy mit csináljak.. - húztam fel a térdeim, majd rájuk támasztottam a homlokom.
- Calummal nem akarsz össze jönni, ugye? - ült mellém szorosan, és átkarolta a vállam.
- Nem...  Lis bele halna, na meg szerintem nem is szeret már. - húztam el a számat.
- Michaellel boldog vagy? - erre nem mondtam semmit, csak bólintottam. - Akkor mi itt a kérdés? - mosolygott. - Ha jól érzed vele magad, akkor kapj az alkalmon. Ne ragadj le egy embernél. Csak szenvedsz miatta. Megérdemled, hogy boldog légy. Beszélj Michaellel, és men bele. Lehet megszereted.
- Köszönöm. - öleltem meg.
- Ugyan. Ha baj van, vagy csak ki akarsz beszélni magadból valamit, akkor én itt vagyok. - mosolygott. - Na, de menj Michaelhez. Elvigyelek? - mosolygott.
- Ne fáradj. - kelltem fel mosolyogva az ágyról.
- Úgy is arra megyek. - kellt fel ő is.
- Hova mész? - érdeklődtem.
- Boltba csak. - mondta, miközben az ajtó felé indultunk.
- Akkor megköszönném. - mosolyogtam a cipőm felvéve. Nash nem mondott semmit, csak felvette ő is a cipőjét, majd a kocsija felé vettük az irányt. Beültem az anyós üllésre, míg ő megkerülte az autót, és beült a kormány mögé. A motort egyből elindította, majd úton is voltunk.
- Akkor előre is gratulálok. - mosolygott rám, Mikey háza elött megállva.
- Köszönöm, meg azt is, hogy elhoztál. Szia! - nyitottam ki a kocsi ajtót, majd kiszálltam az autóból. Nash intett egyet, majd tovább állt. Az ajtó elött megálltam, majd egy nagy levegőt vettem. Nem tudom miért, de izgulok. A tenyerem izzad, a szívem pedig sokkal gyorsabban ver. Megemeltem a bal kezem, majd kopogtattam az ajtón. Vártam egy kicsit, majd kinyílt az ajtó.
- Szia, Mikeyt keresed, ugye? - mosolygott Michael anyukája.
- Igen, itthon van? - mosolyogtam vissza.
- Ha jól tudom Lukenál van a többiekkel. Nem rég ment el.
- Ohh, értem. Nem mondta, hogy mikor jön haza? - érdeklődtem.
- Nem. De elviszlek, ha kell. - mosolygott.
-  Nem kell, köszönöm. Nem lakik olyan nagyon messze, elsétálok. Köszönöm, viszlát! - fordultam meg, majd gyors léptekkel elindultam.
- Szia! - hallottam még a hátam mögül. Luke olyan fél órára lakik innen. Addig átgondolom, hogy mit mondjak.
A gondolataimban olyan szinten elvesztem, hogy egyszercsak azon kaptam magam, hogy már Luke házának az ajtaján kopogok. Tipikus én, elveszek a gondolataimban, és semmire nem jutottam. A házból a nevetés, zene, és, ha jól hallom, a játék hangja szűrődik ki. Egy kicsit vártam, majd Luke nyitott ajtót.
- Szia, gyere be. - állt férre az ajtóbol mosolyogva.
- Szia, köszi. - mosolyogtam vissza, majd lerúgtam a cipőm, és a hangokat követve, a nappaliban lyukadtam ki.
- Sziasztok. - mosolyogtam, majd leültem Mikey mellé, és egy puszit nyomtam a szájára, miközben a többiek vissza köszöntek. Kissé furán nézett rám, majd elmosolyodott.
- Szia. - mosolygott, de láttam rajta, hogy nem valódi mosoly.
- Tudunk beszélni? - kérdeztem halkabban, mire bólintott, megfogta a kezem és a konyha felé kezdett húzni. Ashéket nem nagyon zavarta, továbbra is nevettek. A konyhában megállt, majd szembe fordult velem. - Gondolkoztam ezen az egészen... - sóhajtottam.
- Figyelj, megértem, ha nem. Nem fogok haragudni rád, és ez a játék is mehet tovább, ha akarod. - mondta halkan, miközben elengedte a kezem, én pedig megráztam a fejem. Mikey értetlenül nézett rám, mire csak közelebb léptem hozzá, bal kezemmel a hajába turtam, és megcsókoltam. Éreztem, hogy meglepődött, majd az alsó ajkába kissé beleharaptam, majd eváltak ajkaink.
- Remélem ez elég volt beszéd helyett. - mosolyogtam rá. Szemei csillogtak, és boldog volt. Látszott rajta, még, ha nem is akarta kimutatni.
- Elég. - ölelt át szorosan. - Köszönöm. - mondta, miközben a nyakába temettem az arcom. a szíve hevesen vert, és kezei kissé remegtek.
- Ne köszönd. - mosolyogtam, miközben magamba szívtam az illatát.
- De igen. Már telljesen elkönyveltem magamban, hogy nemet mondasz. Nem is tudod, hogy milyen boldog vagyok most. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Hallom a szívveréseden. - mosolyogtam egy kicsit.
- Az lehet.. - nevetett egy kicsit. - Amúgy, honnan tudtad, hogy itt vagyok? - engedett el és a szemeimbe nézett.
- Anyud mondta. - mosolyogtam.
- Csak ezért jöttél el idáig? - vonta fel a szemöldökét.
- Igen. - bólintottam mosolyogva, mire gyengéden megcsókolt.
- Édes vagy. - mosolygott. - Menjünk vissza a többiekhez, mert még rosszra gondolnak. - nevetett, majd összekulcsolta ujjaink, és vissza indultunk a nappaliba.
- Na mi tartott eddig? - huzogatta a szemöldökét Cal.
- Jobb, ha nem tudod. - kacsintott Mikey, mire elnevettem magam.
- Bolond. - löktem meg egy kicsit, mire leültünk a kanapéra.
- Na, de Cec... - rázta meg a fejét Ash. - Hisz még elvan törve a kezed, és nem tudsz várni.. - sóhajtott, majd a többiek is nevetni kezdtek.
- Idióta! - dobtam felé elég ügyetlenűl egy párnát, amit elkapott.
- Te meg béna. - öltötte rám a nyelvét.
- Hé, elvan törve a jobb kezem, így nehéz dobni ám! - játszottam el, hogy bedurcáztam.
- Pont ezért. Ha nem lennél béna, akkor nem tört volna el. - nevetett.
- Kössz.. - nevettem én is egy kicsit. - Amúgy mivel játszottatok? - néztem az asztalon heverő kontrollerekre.
- FIFA-ztunk. - mosolygott Luke.
- Ti is? - ráztam meg a fejem.
- Mert ki még? - nézett rá értetlenül Michael.
- Mindegy. - mosolyogtam, majd a vállára hajtottam a fejem.
- Amúgy ittál. - bökte meg az orrom.
- Kicsoda? - játszottam az ártatlant, de senki nem dőlt be neki. Ismernek már eléggé.
- Te. - bökte meg ezúttal az arcom.
- De csak egy kicsit. - biggyesztettem le a számat.
- Nem haragszok, csak mondtam. - mosolygott.
Az este további részét nevetve, kicsit iszogatva, és pizzázva töltöttük. Fura volt, hogy Lis nem volt itt Calummal. Pedig tuti otthon van. Eléggé berugtam, egyszer hánytam is, amilyen mázlim van, így Ashton haza vitt engem, és, ha jól emlékszek, Richard kissé lecseszett amiért ittam, de anyuék nem voltak még mindig itthon. Talán Michael felkísért a szobámba, majd betakart, és egy csókot adott köszönés képpen. Nem emlékszek tisztán mindenre. Viszont hálás vagyok Nashnek, amiért segített, és meghallgatott. Jövök neki egyel. Minden jól alakult ma. Anyuéktól nem kaptam meg a fejmosást, rájöttem, hogy Nash megbízható, és segítőkész, és Michaellel együtt vagyunk. Nem színészkedésből, hanem tényleg együtt vagyunk.