XIV. RÉSZ

Sziasztok! Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok erre a részre, de nagyon nem volt időm, mikor volt, akkor meg ihletem nem volt.. De végül csak megszületett az új rész, szóval jó olvasást és hagyjatok nyomot :*

Az érzések felőrölnek belűlről. Mindenki azt hiszi, hogy boldog vagyok, pedig nem. Mosolygok, pedig legszívesebben sírnék. Sírnék, míg az utolsó csepp folyadék is távozna belőlem. Kérdések ezrei sorakoznak a fejemben, és mind arra vár, hogy valaki megválaszolja őket, de senki sem tudna választ adni rájuk. Mi lett volna, ha nem találom ki a fogadást? Vagy egyszerűen nem vesztettem volna? És, ha nem jöttem volna össze Michaellel? Ha elmondtuk volna Lisnek? Vagy egyszerűen nem születtem vola meg? Kérdéseik ezrei csak, és mindegyik következtében csak egyre több kérdés merül fel bennem...

Michaellel vagyok, de még mindig Calumot szeretem. Nem akarom szeretni! Michaelt akarom szeretni, és nem úgy mint egy barátot, hanem mint Calumot. Azt akarom, hogy Calum Lisbe legyen totálisan szerelmes, mert így nem helyes. Nem szereti List, de két éve együtt vannak, most meg azt akarja elérni, hogy ő szakítson vele. Ez is miattam. Miattam rossz Calumnak és Lisnek, miattam él Mikey álom világban, miattam lett Ash lelki szemetes, és miattam utálja Calum Michaelt. Luke szegény meg nem tud semmit, csak azt, hogy valamiért megutálta Cal Mikeyt. Csak bajt okozok mindenkinek. Anyuék is idegesek voltak csak miattam, amiért eltörtem a kezem, de ez van.

Már egész sötét van, és a levegő is lehüllt, de én mindig egy padon ülök az egyik parkban. Már anyu, apu, Rob és Michael is hívott, de nem vettem fel egyiket sem. Eltudom képzelni, hogy mennyire aggódhatnak, de ez most nem érdekel, egyedül akarok lenni. Ki kell, hogy szellőztessem a fejem, mert megőrülnék már. Csak itt ülök, és már vagy a tizedik cigim szívom. Ez nem oké. Haza kellene mennem, de semmi kedvem hozzá. Legszívesebben elrepülnék innen, mint egy madár. Ők szabadok, és nincs semmi gondjuk. Oda mennek ahova akarnak, és világot látnak. Bár nekem is ilyen egyszerű lenne az életem... Szép álom. A térdeim felvannak húzva, és rávan hajtva a homlokom. A szemeim már égnek, mert a sírást vissza tartom. Nehéz minden, legszívesebben sírnák, de észrevennék rajtam. A karomon végigfut a libabőr a hűs szellő hatására, de inkább megfagyok. Sehol senki, minden kivan erre halva, de a csöndet egy ismerős hang töri meg.

- Cec? - kapom a fejem a hang irányába, mire Nasht pillantom meg. - Akkor jól láttam.. - mosolyodott el mikor ideért mellém.

- Jól. - eröltettem magamra egy mosolyt.

- Le ülhetek? - pillantott a padra, majd rám.

- Persze. - bólintottam, mire leült.

- Mit csinálsz te itt ilyen későn? Tudod egyáltalán hány óra? - ráncolja a homlokát.

- Nem akarok haza menni, és nem, nem tudom, hogy hány óra. - rázom meg a fejem.

- Fél tizenkettő... De miért nem akarsz haza menni? - néz végig rajtam kérdően.

- Ki akartam szellőztetni a fejem... -vonok vállat egy kicsit.

- Történt valami? - kezdett értetlenkedni.

- Hagyuk... - ráztam meg a fejem.

- Cec, tudod, hogy bennem bízhatsz... Jobb, ha kiadod magadból. - fogta meg bíztatóan a kezem.

- Csak szar minden, ennyi. - sóhajtottam, majd elvettem a kezem az övéből, és egy kósza tincset a fülem mögé kotortam.

- De miért? Bökd már ki!

- Calum.. - csak ennyit mondtam, mire láttam az arcán, hogy valamivel jobban érti, hogy mi bajom.

- Szereted még, igaz? - kérdezte gyengéden, mire egy aprót bólintottam. - És ő is szeret? - döntötte egy kicsit oldalra a fejét, én pedig nem válaszoltam, csak éreztem, hogy pár könnycsepp előtör a szememből.

- Basszus, bocsi.. - töröltem le a könnyeim szinte azonnal. Utálok sírni, gyengének tűnök tőle, és elkezdenek sajnálni. Nem kell engem senkinek sem sajnálnia, én csesztem el mindent. Én miattam van ez az egész.

- Mit bocsi? - vonta fel a szemöldökeit.

- Mindegy, semmi... - sóhajtottam.

- Ja.. Nem baj, sírj csak. Könnyebb lesz utánna. - karolta át a vállam.

- De gyengének tűnök.. - nem hagyta, hogy befejezzem, mert közbe szólt.

- Hülyeség. Mindenki szokott sírni. Csak rosszabb, ha vissza tartod, szóval hajrá. - mondta, szinte már parancsolóan.

- Nash, inkább az mond meg, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen? - csuklott el a mondat végére a hangom.

- Nem tudom. Most az életed borús, és zivatarral teli. Az esó mindig eláll, és kisüt a nap, majd egy szívárvány szökik az égre. Most minden rossz, de majd minden csodás lesz. - mosolyodott el bíztatóan.

- Remélem igazad van. - sóhajtottam.

- Jég hideg vagy amúgy... Haza kellene menned. Aggódnak is, hogy hol vagy.

- Ez van. - vontam vállat.

- Ne legyél már ilyen makacs! Gyere, haza kisérlek. - kelt fel a padról.

- De nem akarok... - ráztam meg a fejem.

- Cecilia! Emeld meg a segged, és induljál haza! - mutogatott, hogy komolyabbnak és parancsolóbnak tűnjön, de az arckifejezésem látva elnevette magát.

- Látom jó kedved van. - sóhajtok, majd lassan felkelek a padról. A lábaim kicsit meginognak, mivel teljesen elzsibbadtak. Kicsit mozgatom a lábaim, lábujjhegyre állok, majd sarokra, aztán szó nélkül elindulok, Nash pedig a nyakamban liheg.

- Előfordul a dolog. - mosolygott, mikor megálltunk az útkereszteződésben.

- Amúgy, és te mi járatban vagy erre ilyenkor? - vetek rá egy pillantást, majd mikor a zebránál lévő lámpa számunkra zöldre váltott, az úttestre léptem, és gyors léptekkel haladtam a másik oldalra.

- Skylynnak vettem ajándékot, meg Aaronnál. - mondta, mikor beért engem.

- Aaronnal megint FIFA-val játszottatok szokás szerint, de Skylynnak miért vettél ajándékot? - érdeklődtem, mivel Nash csak akkor vesz neki dolgokat, ha együtt mennek a boltba, azaz Sky vele van.

- Holnap lesz a szülinapja.

- Most csak szivatsz..? - vonom fel a szemöldökeim.

- Nem. - rázza meg a fejét kissé nevetve.

- Szólhattál volna.. Mindegy majd veszek valamit holnap reggel.. - sóhajtottam.

- Pont ezért nem szóltam. - lökte meg egy kicsit a vállam.

- Pont ezért kellett volna! - lököm vissza nevetve.

- De nem vehetsz neki, max egy csokit, vagy valami ilyesmit! - mondja szinte követelően.

- Majd azt én eldöntöm. - öltöm rá a nyelvét.

- De Cec.. - folytatta volna, de nem engedtem neki.

- Pszt! - rakom a szája elé a mutatóujjam.

- De...

- Csönd! - szólok rá.

- Mert miért? - néz értetlenül.

- Meert, hmm.. Mert azt mondtam. - mosolyogtam önelégülten.

- De humoros valaki. - forgatta meg a szemeit. - Inkább mesélj valamit. Michaellel megvagytok? - néz rám kérdően.

- Hát.. Meg. - húzom el a számat.

- Akkor mi a baj? - ráncolja a homlokát. Látom rajta, hogy tökéletese tudja, hogy mi a bajom, de azt várja, hogy megint elmondjam neki. Mindig ezt csinálja, és mikor mondom neki, hogy mondtam már, akkor eljátsza, hogy nem emlékszik rá. Szerinte jobb, ha kibeszélem magamból, de én nem akarom. Az én gondjaim, az én életem és az én gondolataim. Nem tartozik senkire, csak rám. Mégis elmondom neki, még, ha nem is akarom. Akaratomon kívűl is bízok már benne, de nem értem miért. Lehet azért, mert ő az egyetlen, aki senkinek sem fogja a pártját, nincs egyikőjükkel sem annyira jóban, csak ismerik egymást. Vagy mert, nem tudom kinek elmondani. Lisnek mondanám, vagy Michaelnek, de nem lehet. Mindketten összetörnének. Mikey azt hiszi, hogy nem szeretem már Calumot, hogy túl tettem rajta és őt szeretem, Lis meg semmit sem sejt a Calumos történetemből. Gratulálok Cec, mindenkit ügyesen átbaszol. A bátyád is látja, hogy valami nem oké, de te próbálod elhitetni vele. Mindenkinek feltünt, hogy változtam, de nem akarok felhajtást magam körül, meg senkit sem akarok megbántani. Hazafelé vezető úton elmeséltem mindent Nashnek, hogy mi történ ma, ő pedig nem mondott semmit, csak bíztatás és együttérzés képpen megölelt, majd bementem a házba. Anyu egyből letámadt, hogy hol voltam, de mintha nem is hallanám a szobámba siettem, majd bezárkóztam. Nem akarom a fejmosását hallgatni, ezért befeküdtem az ágyamba, majd onnan néztem a csillagokat az ablakon át, míg elnem aludtam.

Reggel a telefonom csörgésére kelltem, mire csak a fejemre húztam a takarómat. A csörgés még egy-két percig sértette a fülem, majd abba maradt. A szemem tovább alvás reményében lehunytam, de a telefon újból csörögni kezdett. Kissé morgolódva és nagy nehezen, de sikeresen a kezembe került a telefonom. A kijelzőn Mikey neve villogott, mire beugrott, hogy mennyire aggódhat. Már tegnap óta nem veszem fel neki a telefont. Kis gondolkozás után a kis zöld ikonra nyomtam, majd a fülemhez emeltem a telefont.

- Szia. - szóltam bele mintha misem történt volna, pedig biztos vagyok benne, hogy mérge most rám, mivel szét aggódta magát. Alapból aggodós fajta, de most nagyon kész lehet szegény.

- Istenem, Cec.. Jól vagy? Valami történt? Vagy miért nem vetted fel a telefont? - halmozott el a kérdéseivel.

- Levolt némítva a telefonom, és nem vettem észre, hogy hívnak.. - hazudtam neki.

- Ne csinálj ilyet mégegyszer.. Meg értetted?! - mondta kissé mérgesen.

- Jó, bocsánat. - forgattam meg a szemeim, amit persze nem látott. Semmi kedvem most ehhez az egészhez, de muszáj végig hallgatnom a mondandóját.

- Tudod, hogy mennyire aggódtam? Azt hittem, hogy bajod esett... Már Rob-ot is felhívtam, hogy tud-e valamit.. Nem aludtam egész éjjszaka, mert féltem, hogy valami történt. Féltem, hogy elvesztelek. Tényleg ne csinál ilyet többet... - a hangjából az aggódás és a düh a bánattal való keveredése tükröződött. Inkább igazolok neki mindent, hogy igaza van, csak haggyon aludni.. Álmos vagyok, és még Sky-nak is kellene ajándékot vennem, de ótletem sincs, hogy mi legyen az. Michael sem tudna ötletet adni, mert nem ismeri a kis hercegnőt. Majd anyuval beszélek, hogy tud-e valamit, vagy Nash akár Hayes. Nem tudom, hogy mi legyen az. Szinte mindene megvan amit szeret. Még egy Barbie vagy póni? Már vagy ezer van neki... Egy csoki? Annál többet akarok venni neki.. Amit igazán szeretne. Nem tudom mi legyen az.

- Figyelsz te rám? - zökkentett ki a gondolatmenetemből Mikey.

- Igen, csak gondolkoztam... - vágtam rá szinte egyből.

- Min? - kérdezte értetlenül.

- Hogy igazad van. - próbáltam kivágni magam valahogy. Ha elmondanám, hogy azon gondolkoztam, hogy mit vegyek Sky-nak, akkor kiakadna, mert nem figyeltem rá.

- Ezen? - mondta meglepődött hangon.

- Igen, mi máson? - nevettem egy kicsit.

- Nem tudom. De, ha te mondod. - az utóbbi mondatot egy sóhajtás közepette mondta ki.

- Na látod. - nézek a falon lévő órára, ami fél kilencet mutat. - Anyu hív, mennem kell... - találok valami kifogást, hogy ne kelljen azt hallgatnom, hogy mennyire aggódott meg satöbbi..

- Rendben, majd beszélünk. - mondta már normál hangnemben.

- Rendben.. Szia! - köszönök el, majd miután ő is köszön, leteszem a telefont. Az ágyban fekszek még egy ideig, mad rászánom magam, hogy lefürödjek és útnak induljak.

Fél óra készülődés után, már kész voltam teljesen. Semmi ötletem, hogy mit vegyek a kis csajnak. Nagy ötlet találgatásomból az lett, hogy átmentem Nashez segítséget kérni. Remélem itthon van, vagy legalább Hayes. A bal kezem megemelem, majd megnyomom a csengőt. Pár perc múlva Mr. Grier áll elöttem.

- Szia Cecilia, Nashez jöttél? - mosolygott rám.

- Jó reggelt, igen hozzá. Itthon van? - mosolyogtam vissza.

- Fél órája ment el.. De, ha Hayes megfelel, akkor ő itthon van. - állt férre az ajtóbol, hogy be mehessek. - Gyere be. - mosolygott.

- Nem köszönöm, de Hayesnak tudna szólni?

- Szólok neki. - mosolygott, majd eltűnt a folyosó végén. Pár percet vártam, majd megelent elöttem Hayes.

- Szia. - köszönt, mikor ideért az ajtóba.

- Szia. Tudnál nekem segíteni? - húzom el egy kicsit a számat.

- Én? - mutat magára felvont szemöldökkel. Én nem mondtam semmit, csak bólintottam egyet. - Bocsi, csak fura, hogy én. - rázta meg a fejétnevetve. - Na, de miben kellene? - mosolygott.

- Hát.. Sky-nak ugye ma van a szülinapja, és ajándékot venni neki, persze, ha van kedved és időd. - mondom halkan, hogy Skylynn biztosan ne hallja meg.

- Nekem is venni kell még, gyere be és elkészülök. - mosolygott, mire beléptem az ajtón.

- Ha nem sietsz itt hagylak. - kócolom meg a haját miközben elmegy mellettem.

- Max öt perc, és itt vagyok. - forgatja meg a szemeit, majd elvigyorodik és a szobája felé vette az irányt. Nem hazudott, mert hamar elkészült, és el is indultunk. Szinte minden boltba megfordultunk ami az utunkba esett, de nem tudtuk, hogy mit vegyünk. Már azon voltunk, hogy feladjuk az egészet, mert amit láttunk, és tetszett is volna neki, az megvolt már neki... De amikor az utolsó ilyen boltba mentünk be amit ismerek, ott megakadt a szemem egy egyszarvú, rózsaszín plüssön.

- Ilyenje van? - mutatok a hatalmas plüss állatra.

- Nincs. - rázza meg a fejét Hayes, mire elindultunk felé. A szarva csillámporral volt beszórva, az egész plüss csillogott és puha volt.

- Megveszem neki. - mosolyodok el. - Szerinted tetszeni fog neki? - nézek rá kérdően.

- Tuti tetszeni fog neki. Imádja az ilyeneket. - nevette el magát kissé. - De én mit vegyek neki? - megemeli a jobb kezét, majd a tarkóját megvakarva szétnéz a boltban.

- Gyere, hátha találunk valamit. - biccentek a fejemmel a többi játék felé, majd szó nélkül elindultam. Fél órán át keresgéltünk, mikor egy hercegnős farsangi ruhát találtunk. Imád hercegnőnek öltözni, így megvettük neki. Remélhetőleg jó lesz rá, ha nem, akkor pedig vissza jöhetünk kicserélni neki. Rendes volt az eladó, és megengedte nekünk ezt. Hayes átjött hozzánk, és segített becsomagolni a plüsst, majd átmentünk hozzájuk. Ő egyszerűen megoldotta, ajándék szatyorba tette. Skylynn a szobájában játszott, így letettük az asztalra az ajándékokat. Nash is itthon volt már, és ő is oda tette, majd bement szólni Skynak, hogy jöjjön ki. Szó szerint felsikított, mikor meglátta az asztalon sorakozó ajándékokat. Nem törődve azzal, hogy kupit csinál, mindenről letépte a csomagolást és össze-vissza hajigálta. A jelmez pont jó volt rá, a plüss meg nagyon is tetszett neki. Nashtől egy babaházat kapott, Mr. Grier pedig egy dobozt rakott elé, amin lyukak voltak. Nekem egyből leesett, hogy egy álat van benne, de Sky értetlenkedett, viszont mikor kinyitotta iszonyatosan megörült. Egy kis mopsz volt benne, az arca fekete volt, a teste pedig bézs színű, a nyakában pedig egy piros masni volt. A kutyust Sky nevezte el, még pedig Aida-nak. Aranyos egy kutya... Csak fura, mert mikor szimatol mindig olyan, mintha röfögne. Skylynnak ez tetszik benne a legjobban, mert szerinte vicces.

Még egy fél órát maradtam náluk, majd haza mentem. Otthon anyu hívott, de mintha megsem hallottam volna, a fürdőbe siettem. Vagy két órán át ültem a vízzel teli kádban, majd elmentem aludni, pedig mégcsak fél kilenc volt. Nem tudom miért, de álmos voltam, mégis alig tudtam_