II. RÉSZ

Az éjszaka szinte semmit nem aludtam... Nem tudtam. Csak az agyam kattogott végig,hogy mit tegyek.. Annyira jutottam eddig, hogy nem beszélek egy idig Calummal. Nem bírnám. Így is nehéz. Még korán volt, mivel a lakásban csend volt és a nap sem kellt fel  teljesen. Egy jó ideig próbáltam vissza aludni, de nem ment. Csak forgolódtam az ágyban eredmény nélkül. A szemem égett és felvolt dagadva. Kikeltem az ágyamból, majd elmentem letusolni. Ez fél óráig tartott, plussz-minusz öt perc. A hajam kifésültem, majd kiengedve hagytam. A törülközőmet magam köré csavarva vissza csattogtam a szobámba. Egy fekete farmert és egy lezser, a hátán halálfejes kivágású fekete trikót vettem elő és fehérneműt. Felöltöztem, zsebre vágtam a cigimet, gyújtómat, a telefonom és némi pénzt. Felvettem a napszemüvegem és a fullcappem, majd a konhába mentem. Egy almát vettem magamhoz, felvettem a Vansomat, majd kiléptem a bejárati ajtón. Nem tudom hova megyek, csak megyek. Az első utam egy kávézóhoz vezetett, ahol vettem egy kávét, majd annak és egy szál cigi társaságában tovább haladtam. Mikor elfogyott a kávém és a cigim, kidobtam a poharat egy kukába, majd a fülhallgatóm a fülembe dugtam és tovább sétáltam. Amikor a nap már az égen ült, a forgalom is beindult, a parton találtam magam. Nem tudom miért jöttem ide. Talán, mert itt egyedül vagyok. Levettem a cipőmet, kissé felgyűrtem a nadrágom szárát, majd a víz mellé sétáltam. Vettem egy nagy levegőt, majd leültem úgy,hogy a víz érje a lábam. A víz finoman simogatta csupasz bőröm, a nap pedig felmelegítette körülöttem a homokot. Kissé melegem volt, de nem érdekelt. Felkeltem a homokból, majd a bokáig érő vízben sétáltam tovább, miközben egy cigit halásztam elő és a számba tettem. Meggyújtottam azt, majd bekapcsoltam a telefonom. Több mint száz nemfogadott hívásom volt és közel ötven üzenetem. Nagyjából átfutottam, hogyki hívott és ki írt. Az üzenetek szinte mind Calumtól jöttek, pár darab pedig Michaeltől. A hívások közel fele is Michaeltől származik, míg a többi Calumtól. Sóhajtottam egyet, majd az üzeneteket megsem nézve zsebre vágtam a telefont. A cigim vége felé járhattam, mikor azt éreztem, hogy valaki elkapja a kezem. Az az illető maga felé fordított, majd láttam, hogy Michael az. Kivette a fülemből a fülhallgatót, majd aggódóan és egyben mérgesen nézett rám.
-Miért nem írtál vissza?! És miért nem vetted fel?! És ez mi?!-vette ki a kezemből a cigit, de nem válaszoltam neki, csak az arc mimikáját figyeltem.-Válaszolnál?-engedte el a kezem.
-Nem akartam senkivel beszélni. Az meg cigi, ha nem tudnád.-sétáltam tovább. Lehet ez bunkó volt, de mérges vagyok rá. Az egész miatta van. Ő tehet róla. Ha nem találta volna ki azt a hülyeséget, akkor nem kisértene a lelkiismeret furdallás és nem történt volna meg a tegnapi sem.
-Cec!-sietett utánnam.
-Igen?-kérdeztem rá sem nézve.
-Rendes választ kérek. Mi bajod?!-erre a kérdésére hírtelen megálltam.
-Hogy mi bajom? Tudod az a hülye fogadás és te!-böktem mellkason.
-Mit csináltam?-nézett kissé aggódóan.
-Na ennél rosszabb kérdést fel nem tehettél volna. Gondolkozz egy kicsit. Ja, hogy segíteni akartál? Legközelebb inkább ne.-léptem el előle és felvettem a cipőmet a vizes lábamra. Hátra pillantottam rá, majd elindultam az út felé. Rossz volt így beszélni vele, de nem tehettem mást. Érezze egy kicsit rosszul magát. Meg érdemli. Így sem érzi olyan rosszul magát mint én. Közel sem. Ott hagytam. Nem tudom hova menjek. Egyedül akarok lenni. Az első utcán befordulva egy újabb cigit raktam a számba. Lehet sok lesz ez, denem érdekel. Kell ez most nekem.Egy fél óra sétálás után a házunk elött jártam már, persze a cigim nincs már a számban. Beléptem az ajtón és még lesem tudtam venni a cipőm, mikor meghallottam anyát.
-Cecilia, gyere!-szólt a konyhából. Levettem a cipőmet, majd megálltam a konyha ajtóban.
-Igen?-néztem rá.
-Merre voltál?-nézett kissé mérgesen.
-Sétálni.-forgattam meg a szemem, amit nem látott, mert napszemüvegben voltam még.
-Akkor gyere enni, kész a kaja.-enyhült meg.
-Nem vagyok éhes.-vontam vállat.
-Alig eszel két napja! Mi van veled?-nézett kissé aggódoan.
-Semmi, csak nem vagyok éhes.
-Jó, mindegy.. Kerestek amúgy.-fordult vissza a gáztűzhelyhez.
-Kicsoda?-ráncoltam a homlokom.
-Calum. Azt mondta, hogy délután vissza néz.
-Csodás...-mondtam mérgesen és a szobámba siettem. Belépve oda, a magam után hagyott kisebb kupi fogadott. Bezártam az ajtómat, majd leültem az ágyamra. A sapkám azasztalra dobtam, vagy is próbáltam, mert le esett, a szemüvegem peig az éjjeliszekrényre raktam. Bekapcsoltam a laptopom, rákötöttem a hangfalra, majd max hangerőn kezdtem bömböltetni a zenéimet. Kinyitottam az ablakomat, majd kimásztam a párkányra. A fejem a falnak támasztottam,majd a repülő madarakat kezdtem bámulni. Bár én is madár lennék... Nem lenne semmi gondom és oda mennék ahová akarok. Nekik olyan egyszerű... Csak nekem van ilyen szar életem... Néha elgondolkozok, hogy egyáltalán minek élek? Szinte semmi értelme az életemnek. Egszerűen semmi. A suliból majdnem kirúgtak, és kegyelemből engedtek át. Nem viszem majd semmire. Nem vagyok jó semmiben, csak a gördeszkázásban és gitározásban. Mondjuk deszkázni rég deszkáztam... Majd, ha lesz kedvem és erőm. De ezekkel nem fogom sokra vinni. Semmire. Lehet jobb lenne, ha csak úgy eltünnék szó nélkül. Mennyivel könnyebb lenne mindenkinek. Vagy elmennék Londonba. Jó lenne... Vagy nem. Hiányozna Sydney... Meg minden. A gondolat menetem az szakította félbe, hogy anya kiabál a zene hangereje miatt.
-Cecilia, halkíts már a zenén, az isten szerelmére!-dörömbölt az ajtómon, mire bemásztam az ablakon és a laptopomhoz léptem. Lejebb vettem a zene hangerejét, majd duzzogva vissza ültem az ablakba.
-Jöttek hozzád!-jött a következő mondata.
-Kicsoda?-csodálkoztam.
-Felküldöm.-mondta, mire el is indult lefelé a lépcsőn.
-Nem ezt kérdeztem!-kiáltottam utánna, de nem hallotta már. Az ajtóhoz siettem, elfordítottam benne a kulcsot, majd egy kattanás jelezte, hogy nincs már bezárva. Leültem az ágyamra, majd vártam. Egy kis idő után kopogtak az ajtómon.
-Gyere!-szóltam ki, mire nyílni kezdett az ajtó, és Luke lépett be. A számat egy megkönnyebbűlt sóhaj hagyta el, mivel azt hittem, hogy Michael vagy Calum jött.
-Tán mást vártál?-nevetett, majd leült az ágyam szélére.
-Mindegy. Hogy-hogy itt?-kérdeztem.
-Csak tudni akartam, hogy élsz-e még. Hívtalak és írtam is, de kivagy kapcsolva. Értelme van így a telefonnak.-mosolygott.
-Elfelejtettem bekapcsolni. Mindegy már.-vontam vállat.
-Na,de mesélj. Mi volt tegnap? Miért jöttél haza?-tünt el a mosoly az arcáról.
-Apa hívott.-vágtam rá.
-Miért?-ráncolta a homlokát.
-Ömm... Segítenem kellett neki, de mire haza értem megoldotta. Utánna nem volt kedvem vissza menni.-hogy milyen pocsékul hazudok...
-Inkább mond azt, hogy nem akarod elmondani nekem, csak ne hazudj. Nem eröltetem, ha nem akarsz beszélni róla, akkor nem kell, de pocsékul hazudsz.-mosolygott.
-Tudom...-nevettem kicsit.
-Ennyi lett volna. Na, de megyek tovább, csak benéztem. Légy jó.-ment ki mosolyogva a szobámból. Megkellene tanulnom hazudni... Soha nem tudtam. Most pedig elég sokat kellene, főleg Lisnek. Vissza zártam az ajtómat, majd lefeküdtem az ágymba, pár perc mulva pedig elnyomott az álom.