XVI. RÉSZ

Sziasztook :* Ahogy igértem, egy kicsit hosszabb résszel jövök, de mivel túl hosszú lett, így ketté szedtem :) A másik felét is még ezen a héten hozni fogom, addig is jó olvasást nektek :D

Itt vagyok a parkban, de Calum sehol. Már tíz perce várok rá, és így is késtem. Ha nem jön el, isten bizony, hogy elmegyek hozzájuk, és ott csinálok balhét. Miért nem képes legalább egyszer az életben időben jönni? Mindig késnie kell, de miért? Szerintem már direkt csinálja, de egyszer még megszívja.. Ideges vagyok. Két szál cigim volt már csak, de elszívtam, és még kellene.. Az út másik oldalán van egy kisbolt, de, ha átmennék cigit venni, tuti megjelenne itt Calum. Csak, ha nem vagyok itt, akkor ő nem várna, hanem haza menne. De még mindig nincs itt.

Mintha már több óráa várnák, pedig még csak tizenöt perce.. Lassan tellik ilyenkor az idő. Mint mikor a nappali falán lógó órát hallgatom. Tik-tak, tik-tak... Mintha mostis itt kattogna mellettem, szinte hallom. Néha már azt hiszem, hogy totálisan megőrültem. Olyan dolgok jutnak néha eszembe, és teszek is meg.. Nem tudom miért. Már az is eszembe jutott, hogy gyűjtök magamnak pénzt, és elrepülök Amerikába, hogy messze legyek minden itteni szarságtól amit csináltam. Nem akartam ezt, mégis mit tettem.. Sokan nem is sejtenek semmit, mások szinte utálnak, mint például Ash. Tudja, hogy Calumot szeretem, tudja, hogy Michael tényleg, szívből szeret engem, és tudja, hogy én nem szeretem őt. De egyszerűen nem voltam képes elmondani neki ezt. Nem akartam össze törni. Időt kértem csak, de így is fájt neki.. Mi lett volna, ha nemet mondok? Többet nem láttam volna, pedig olyan mintha a testvérem lenne.. De én neki nem. Ő szeret. Miért van mindig ez? Azt szereted akivel nem lehetsz együtt, aki pedig téged szeret az inkább egy jó barát, vagy mintha a testvéred lenne.. Sok embertől hallotam ezt már, de mindig hülyének néztem őket, hogy ez miatt miért törnek össze, miért esnek depresszióba, miért változnak meg, és miért tesznek dolgokat, amiket nem kellene... Most én vagyok ebben a helyzetben. Mindig azt hittem, hogy milyen egyszerű a megoldás, de nem. Csak náluk sose szerette viszont az a személy akiket ők szerettek, nálam pedig igen, de nem lehetek vele.

Lisnek igaza van.. Mázlista vagyok, amiért van aki ennyire szeret... Csak az a baj, hogy én nem őt. Michael tényleg egy aranyos, kedves, megbízható, rendes srác. Sokan csak álmodni mernek egy ilyen fiúról, nekem meg itt van, és nem tudom úgy szeretni, pedig szeretném. Mindenki azt mondja, hogy mázlista vagyok, és összeillünk. Kár, hogy csak a felszínt látják. Nem látják, hogy mit érzek valójában, csak azt, hogy mit adok elő.

Rossz érzésem van ezzel az egésszel kapcsolatban. Nem ismerek magamra.. Teljesen kifordultam magamból. Mintha más lennék. Ezt mások is észrevették rajtam, az a baj. Régen mindig mosolyogtam, nevettem.. És most? A szobámban gubbasztok mindig, vagy lelépek otthonról, néha szó nélkül. Nem nevetek annyit mint régen, és mosolyogni sem tudok már őszintén, csak ritkán. Ez legjobban Robnak tűnt fel, még, ha nem is köti az orromra.

Jól elkalandoztam a gondolataimban, mivel annyit vettem csak észre, hogy Calum mellettem ül, és vár. Tudja, hogy ilyenkor hiába beszélne nekem, akkor sem venném észre, így inkább vár. Kissé megrázom a fejem, majd végig nézek rajta. Egy fekete, a térdénél kivágott farmerben, egy fekete Nirvanas pólóban és egy strand papucsban van. Szokásos nyári viselete.. A hajára már ráférne egy vágás, de neki még ez a hosszabb, kócos haj is jól áll. A homlokán izzadság cseppek csillognak, az arca kissé piros a meleg miatt. Miért ilyen tökéletes? Még nem láttam soha sem rossz formában. Nem tudom, hogy hogyan csinálja. Amint észre veszi, hogy újra az emberek közt vagyok, és elhagytam egy kis időre a gondolataim, elmosolyodik.

- Látom vissza tértél a földre. - mosolyog, majd lejjebb csúszik a padon, a hátát a háttámlának támassza, majd hátra dönti a fejét és becsukja a szemeit. - Bocsi, hogy késtem, dolgom volt, amit persze nem tudtam elmondani, mert rám vágtad a telefont. - mondja, majd sóhajt egyet.

- Miért csináltad ezt? - nézek végig rajta kérdően, mire kinyitja a szemét és felegyenesedik.

- Sejtettem, hogy ez miatt vagy ennyire dühös.. - rázza meg a fejét kissé. - Én nem vagyok olyan mint te. Én nem bírom megjátszani, hogy szeretem őt. Tudta, hogy nem szeretem már. Neked mire jó ez? Nem szereted Michaelt, tudom... - még mondta volna, de félbe szakítottam. Felment bennem a pumpa megint, amikor már épp lenyugodtam. Köszönöm szépen.. Mondjuk az én hibám.

- Mi az, hogy nem szeretem?! Miért ne szeretném? Tudod, ha nem szeretném, akkor nem lennék vele! Nem tudsz te semmit... - rázom meg a fejem.

- Amúgy nem mondtam el Lisnek, hogy rólad van szó. Remélem örülsz. - húzza egy féloldalas mosolyra a száját. - Amúgy miért nem szereted? Mert engem szeretsz. Már ahogy csak rám nézel csillognak a szemeid, de ehhez elég a nevem hallanod, vagy csak a hangom. Más vagy. Változtál, de sokat. És miért? Miattam. Mert itt vagyok, és nem velem vagy, hanem azzal a szívárvány fejűvel. - betelt a pohár. Elvesztettem a fejem, és megpofoztam. Még is honnan jön ez a magabiztosság neki? Átlépte a határt ezzel. Amint a kezem az arcához ért, már bántam is a pofont, de nem szabad kimutatnom. A kezem egy hatalmasat csattant az arcán, majd felkeltem a padról.

- Egy gyökér vagy.. - mondom ingerülten, miközben az arcához kapja a kezét. Rosszul esett neki, de megérdemli. Félek, hogy elmondja Lisnek. Nem tudom mit fog tenni... Megsem várva a válaszát megfordultam, és gyors léptekkel kezdtem el haladni. Hallottam még ahogy utánnam kiált, de nem álltam meg, csak gyorsítottam a tempómon. Megpofoztam.. Hogy tehettem? Bűntudatom van e miatt. Nem szabad ezt kimutatnom, de így érzek. A legjobban az idegesített fel, hogy ennyire tudja, hogy mit teszek, hogy mit játszok meg, és mit érzek. Mégis honnan tudja? Ennyire kiszámítható lennék? Ezek szerint igen..

A szemeimben összegyűlt könnyek miatt homályosan látok már. Nem sírhatok, itt az utcán nem.. Nem akarok sírni, csak egyedül lenni. Nem akarok senkivel sem beszélni. Csak menni a semmibe. Nem tudom, hogy hova megyek, csak megyek. Ahova leszívesebben mennék, oda sajnos nem mehetek.

A szememből egy könnycsepp tört elő. Majd még egy, és ezt követte a többi. Nem akarok sírni. Most nem! Mikor sírni akarok, akkor meg nem megy. Miért? Miért sírok miatta megint?

Nem néztem semerre, csak a cipőm orrát bámultam. Már azt sem tudom, hogy a város melyik részén járok, csak visz a lábam. Többen is a vállamnak ütköztek, mire mondhatni kicsit sem kedves szavak kaptam válaszul. Nem érdekelnek. Ők sem figyeltek ugyan úgy mint én. De egyszer nem kaptam sértő szavakat, mikor valakinek neki ütköztem,  hanem egy kedves, ismerős hang ütötte meg a fülem.

- Cec? - kapom fel a hangra a fejem, mire Luke-ot pillantom meg. - Mi a baj? - vág kissé rémült képet.

- Semmi.. - rázom meg a fejem, majd gyors letörlöm a könnyeim.

- Miért sírtál? Még soha nem láttalak semmiért sem sírni.. - mondja, miközben a járda közepén állunk.

- Nem akarok beszélni róla.. De senkinek ne mond el, főleg Michaelnek ne, kérlek! - könyörgök neki, mire sóhajt egyet.

- Nem ígérem meg, de magamtól nem mondom el. - mér végig a szemeivel, majd megakad a gipszemen a tekintete. - Fáj még? - érdeklődik, majd megvakarja a tarkóját.

- Már nem. - rázom meg a fejem, mire elmosolyodik kissé. - Amúgy hova tartasz? - eröltetek magamra egy kisebb mosolyt.

- Ashtonhoz. Na és te? - kérdez vissza.

- Csak sétáltam. Nem volt semmi cél irányom. - vonok vállat.

- Ja értem. Elkísérsz Ashez? Persze, ha van kedved. - néz rám könyörgően, mire megforgatom a szemeim.

- Rá érek mondjuk. Mehetünk. - fordulok meg, majd elindulok, Luke pedig a nyomomban van. Egy ideig csendben sétáltunk, majd megszólalt.

- Mikeyyel van valami, hogy sírtál? - néz rám kérdően, miközben a kezeit a zsebébe rakja.

- Nem, jól megvagyunk. - húzom egy kisebb mosolyra a számat, de szinte azonnal el is tűnik. Nem bírok egyszerűen őszíntén mosolyogni.. Nem megy. Régen szinte mindig mosolyogtam, és nem azért mert eröltettem.

- Ja, értem. Akkor mi bánt? - néz rám kérdően.

- Figyelj Luke, ne haragudj kérlek, de erről nem szeretnék beszélni.. Legyen annyi elég, hogy rosszul csináltam valamit, amivel nagyot hibáztam.. - sóhajtok egyet. Nehéz megállni, hogy ne adjak ki magamból mindent, de nem tudok mit csinálni, nem mondhatom el neki is. Jobb, ha nem tud semmiről. Így is többen tudják, mint ahogy akartam.

- Nem haragszok, de te tudod. Csak könnyebb, ha kibeszéled magadból. De nem muszáj. - mosolyodik el. - Inkább mesélj valamit.. Történt valami érdekes mostanság? - mondja, miközben a szájában lévő karikát megkocogtatja a fogain, majd sóhajt egyet.

- Szerintem tudsz már róla, de Calum és Lis szakított. - amint kimondtam elkerekedtek Luke szemei, és hírtelen megállt.

- Most csak szórakozól? - néz rám döbbent arccal, mire én csak megrázom egy kissé a fejem. Luke felvonja a szemöldökeit, majd rosszalóan megrázza a fejét. - Hülye gyerek.. - mondja, mikor már újra mellettem sétál. - Két évet eldobott? Már azt is mondta, hogy elakarja majd venni List egy-két éven belül, erre... Istenem.. - rázza meg újból a fejét.

- Azt mondta Lisnek, hogy mást szeret, és Lis ismeri őt. És, hogy ne bízzon mindenkiben, mert olyan szúrja hátba, akire nem is számítana. - mondom, miközben előszedem a cigisdobozt a zsebemből, de újra szembesülök a tudattal, hogy nincs már egy szál sem nálam. Nem értem, hogy miért raktam el az üres dobozt, de ez már csak a kisebbik gond velem.

- Hülye. Pedig már előre láttam, hogy Cal megkéri Lis kezét, rá fél évre esküvő, majd gyerekük is lesz, aztán felnevelik őket, és boldogan élnek, míg meg nem halnak, én pedig egyedül poshadok majd a villámban. - neveti el magát kissé.

- Villádban? - vonom fel a jobb szemöldököm. - Jó vicc volt.. És miért egyedül? Minden harmadik csaj igent mondana, ha megkérdeznéd, hogy lenne-e a csajod. - nevetem el magam kissé. Ami igaz, az igaz. A sulimban, sőt még az osztályomban is több lánytól is hallottam, hogy Luke milyen jó pasi. Sokan oda vannak érte, már csak ránézésre. Valaki nem is tudja a vezeték nevét, csak egy képen látta, de ő is róla beszél. Mondjuk nem nekem, csak néha meghallom ezeket a beszélgetéseket.

- Ja, de csak a külsőm miatt. Szőke haj, kék szem, jó test, és még jóképű is vagyok. Jó, hogy igent mondanának. - neveti el magát.

- Ohh, a kis egoista. Elne szálj magadtól. - lököm meg kicsit a vállát, mire nem számított, így, ha kissé erősebben löktem volna, akkor elesett volna.

- Miért, most nem? - neveti el magát újból, mire egy szúrós pillantást vetek felé. Tudja, hogy nem szeretem, ha valaki egoista, ezért is szokott néha ilyen lenni. - Leállok, na.. Csak ne ölj meg kérlek.. Nincs még meg a villám. - nevet továbbra is, és mostmár én is elnevetem magam. - De vissza térve a témához, Lis nagyon kivolt? - komolyodik el újból.

- Igen.. Egy üveg piával és sírva állított be hozzánk.. Szereti Calt.. - húzom el kissé a szám.

- És csak úgy haza engedted? Nem félsz, hogy tesz magával valamit? - vonja fel lepődötten a szemöldökét.

- Nem fog, mert megígértem neki, hogy holnap azt csinálunk amit akar. Vásárolunk, mozizunk, meg satöbbi. Sír még egy pár órát, majd jól lesz. Majdcsak nem olyan hülye, hogy felvágja az ereit, vagy valami. - legalábbis remélem. Bele sem gondoltam abba eddig, amit Luke mondott. Kissé aggódok miatta.. De tényleg remélem, hogy nem olyan hülye.

- Remélem igazad van. - mondja, mikor Ash házához érkezünk. - Nem jössz be? Itt lesz Michael is hamarosan. - mosolyodik el.

- Nem akarok zavarni a kanbulitokban. - nevetem el magam.

- Csak játszunk. - von vállat nevetve. - Na gyere már, örülni fog, főleg, hogy nem is számít erre. - mosolyog, mire felsóhajtok.

- Jó, legyen.. - forgatom meg a szemeim, majd az ajtó felé vesszük az irányt. - De biztos nem zavarok? - nézek rá kérdően, mire cinikusan elneveti magát.

- Akkor behívtalak volna, ugye? - forgatja meg a szemeit.

- Igaz.. - húzom egy féloldalas mosolyra a szám.

- Na ugye. - mosolyog, majd megemeli a jobb kezét, és becsönget. Egy kis ideig várunk, majd Ash nyit ajtót előttünk.

- Sziasztok. - mosolyog ránk.

- Szia. - köszönök vissza.

- Szevasz.. Hoztam egy elveszett lányt is, ha nem baj. - bök kicsit oldalba Luke.

- Nem is vagyok elveszett! - ütöm kissé vállba.

- Jó, hagyjuk inkább. - rázza meg mosolyogva a fejét, miközben beljebb megyünk.

- Engem nem zavar. - von vállat Ash, majd a nappali felé veszi az irányt. Leveszem a cipőmet, majd én is követem a példáját, Luke pedig a fürdőt veszi irányba. Mikor beérek a nappaliba Ash már a fotelben ül, én pedig a kanapéra ülök. Végig néz rajtam, majd elvigyorodik.

- Látom már Luke is kell. Nem elég, hogy két srácot szédítesz, már Luke is... - neveti el magát. Pont ez az amiért nem akartam bejönni. Elegem van Ash beszólásaiból, kötekedéséből, amit kicsit sem viccből csinál. Azt akarja, hogy rosszul essen nekem, amit minden alkalommal el is ér. Bíztam benne. Ő volt az, aki mindig mindenben segített, aki mindig meghallgatott.. És most egy hibám miatt telljesen ellenem fordult. Nem bírom már. Ilyenkor a legszívesebben sírnék, de nem szeretnék még egyszer, és előttük sem.

- Miért kell ezt csinálni? Tudod megbíztam benned, és szinte már a testvéremnek tekintettelek... Tudom, hogy elcsesztem, de miért kell minden egyes alkalommal a fejemhez vágni? Lisnek akartam csak jót.. Elrontottam nagyon, tudom, bevallom! Fáj amit tettem, és az is, hogy minden adandó alkalommal a fejemhez vágod! Tudod, te voltál az első, akinek elmertem ezt mondani... Michaelnek sem mondtam el, hanem magától jött rá! - mondom mérgesen, mire egy könnycsepp gurul ki a szememből, de egyből letörlöm. - Inkább haza megyek.. - kelek fel a kanapéról, mire utánam szól Ashton.

- Sajnálom. - csak ennyit mond, mire megállok.

- Mit? Hogy minden adandó alkalommal porig alázól, te pedig jót nevetsz azon, hogy a sírás kerülget? Igen, bevallom, legszívesebben elbőgném magam, de nem fogom! - mondom, mire megfeszül az állkapcsom, a torkomban pedig gombóc keletkezik. - Utálom magam azért amit tettem, undorító vagyok, de nem tudom vissza csinálni Ash! Már késő! - rázom meg a fejem, majd nyelek egy nagyot, hogy hátha eltűnik a gombóc, de nem mozdul. Jól esett ezt kimondani, de egyben fáj is. Emlékeztettem magam, hogy milyen is vagyok. Ash végig néz rajtam, majd sóhajt egyet. Mintha tényleg bántaná a dolog. A szemében megbánást látok, és a mosoly és a büszkeség is eltünt az arcáról.

- Tényleg sajnálom.. Eddig bele sem gondoltam.. Megértem, ha haragszol rám, de ne menj haza. Michael örülni fog neked. Legalább miatta maradj. - néz rám könyörgően, mire sóhajtok egyet, és vissza ülök a kanapéra, és amint a kanapéhoz érek, megszólal a csengő. Ash felpattan a fotelből, majd mikor mellettem halad el megszólal.

- Ha bármi kell szolgáld ki magad, tudod mi hol van. - mosolyog rám, majd tovább halad a bejárat felé. Luke is épp visszatért a fürdőből, majd leül a kanapé másik végére. Előveszi a telefonját, majd nyomkodni kezdi, és a szokásos kép tárul elém. Luke a kanapé végében ül, nyomkodja a telefonját, és semmit nem fog hallani. Túlságosan belemerül a telefonba.

Hallom ahogy nyílik a bejárati ató, majd Michael hangját hallom meg. Pár szót váltanak az ajtóban, majd elösszőr Ash, utánna pedig Michael jelenik meg az ajtóban. A fejem egyből odakapom, majd a már megszokott lila hajkorona helyett, egy fekete fogadott. Kissé meglepődtem, de nem bánom, hogy erre váltott át. Régebben is volt fekete, és már akkor is jól állt neki. Olyan érettebbnek tűnik, de persze ugyan az a dilis maradt.

- Hát te? - mosolyog rám, majd leül mellém, és egy puszit nyom az arcomra.

- Lukeal összefutottam az utcán, és mondta, hogy itt leszel te is. - mosolyogtam rá. - Mi ez az ú haj? - kócolom meg a haját nevetve.

- Ma festettem át.. Untam a lilát. De miért, nem jó, vagy mi? - piszkálja kissé idegesen a haját.

- Régen is volt szőke, én már akkor is szerettem. - mosolygok rá.

- Ezt nem tudtam. - mosolyodik el megkönnyebűlten.

- Mivel nem mondtam. - nevetem el magam, mire kihúz egy tincset a laza kontyomból, és azzal kezd el játszani.

- Na már csak Cal.. - sóhajt fel Ash. Ő is itt lesz?! Mondjuk mit vártam.. Mindig együtt lógnak. A mai esemény után nincs sok kedvem egy levegőt szívni vele, de muszáj leszek.. Sok olyan dolgot tettem már, amit nem szerettem volna, akkor ezt is kibírom majd valahogy...

Így utólag visszagondolva nem is bánom, hogy megpofoztam. Megérdemelte.. Lehet, hogy szeretem, de jól esett, de akkor bántott is.. Legalább könnyebb lesz elhitetni vele, hogy nem őt, hanem Michael szeretem, még, ha nem is igaz. Azt szeretném, ha igaz lenne, de sajnos csak szeretném.

Fejem Mikey vállára hajtom, majd úgy teszek, mintha figyelném, hogy miről beszélnek, pedig azt sem tudom, hogy mióta kezdtek el komunikálni. Nem tudom meddig ültem így, de egyszercsak megszólalt a csengő. A hideg végigfutott a hátamon, amit Michael is észrevett, és kérdőn nézett rám, majd szóra nyitotta a száját.

- Fázol? - nézett végig rajtam.

- Nem, csak kirázott a hideg, de nem tudom, hogy miért. - eröltetek magamra egy mosolyt, miközben Ash már el is tünt. Miért kell neki is ide jönnie? Nem akarok találkozni vele, elég nekem a reggeli eset.. Az arcom Michael nyakába temetem, mire szinte suttogva megszólal.

- Baj van? - mondja kissé aggódó hangnemben.

- Fáradt vagyok csak.. - vágom rá a legpocsékabb kifogást.. Fáradt vagyok.. Oké Cecilia, te is okos vagy. Mondjuk, nem vártam mást magamtól, de legalább Michael elhiszi, vagy legalábbis úgy tesz. Nekem annyi bőven elég, hogy nem faggat tovább, csak elkezdi simogatni az oldalam a hüvelykujjával.

Még nem láttam meg Calumot, de a szívem már olyan szinten dobog, hogy attól félek, hogy kiszakad a helyéről, és már hallom a ritmikus, gyors dörömbölést, ami a szívem dobogása. Kezeim kissé remegnek, ezért Michael pólójának az oldalát szorongatom a bal kezemmel. Olyan szívesen elmennék deszkázni, feszültség levezetés képpen, de sajnos nem tehetem.. Ezen kívűl még a gitározással tudnám elfelejtettetni magammal ezt a szarságot egy időre, de törött kézzel ez sem fog menni. A cigi az ami még valamennyire nyugtat, de az is elfogyott, de a doboza még mindig a zsebemben gyűrődik. Vennem kellett volna egy dobozzal a séta közben, de vagyok oly okos, hogy nem veszek, mert minek is.. Csak három bolt előtt mentem el, ahol venni tudtam volna. Vagyis háromra emlékszek.. Nem tudom mennyi előtt mentem el, csak mentem amerre a lábam visz. Bár ne vitt volna.. Ennek köszönhetően vagyok itt. Én és a hülye szerencsém...